Nem teszi többé közzé a rendőrség, hol állítanak fel traffipaxokat

közlekedés

Az országos rendőrfőkapitány módosította a sebességmérésre vonatkozó utasítását, méghozzá úgy, hogy a jövőben nem kell közzétennie a rendőrségnek, hogy hol állít fel traffipaxokat. Eddig ezt a rendőrségi honlapon megtették. Bár a módosítás decemberi, a rendőrség már szeptemberben véget vetett a gyakorlatnak, hogy publikálják a megyei ellenőrzési terveket, az ezeket gyűjtő rovat azóta nem is frissült a honlapon.

A rendőrség május óta egyébként egyre többször álcázva, civil autókból mérte az autók sebességét, sőt kísérleteztek a menet közben történő sebességméréssel is. Mindezt azzal magyarázták, hogy a magyar autósok többsége nem jogkövető, így el kell kezdeni olyan helyeken is mérni, ahol nem számítanak rá a sofőrök, hátha így majd gyakrabban betartják a sebességkorlátozásokat.

A 24.hu azonban azt írja, a rendőrség ezzel a gyakorlattal megsérti a rendőrségi törvényt, aminek hatályos verziója kötelezné őket arra, hogy közzétegyék a sebességmérőik helyét.