Nem folytatja a CEU a Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Kutatóintézetével közös képzést, derült ki egy levélből, amit Michael Ignatieff rektor küldött az érintetteknek. Ezért erre a képzésre már nem vesznek fel új hallgatókat. Ugyanakkor akik már megkezdték a képzést a kétéves MS programban vagy a hároméves PhD program, továbbra is kapnak ösztöndíjat.
Kérdésünkre a CEU megerősítette a hírt. Azt írták:
„A CEU sajnálatos módon arra kényszerült, hogy felfüggessze a 2019-2020-as tanévre a Matematika és Alkalmazott Matematika Tanszéken meghirdetett mester és doktori képzésekre szóló felvételi eljárást. Mivel a magyar kormányzat nem teszi lehetővé, hogy amerikai diplomát adó képzéseit a CEU Budapesten oktassa, a Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézete a továbbiakban nem tud részt venni a diákok oktatásában a CEU partnereként.
A CEU büszke a Rényi Intézettel való együttműködésére, és bízunk abban, hogy a bécsi CEU-n keresztül a jövőben folytatni tudjuk a közös munkát. A már itt tanuló diákjaink be tudják fejezni tanulmányaikat, valamint a kvantitatív alapú számítógépes társadalomtudomány témájában meghirdetett szakirányú képzési programot az egyetem továbbra is biztosítani fogja a mesterszakos és doktori hallgatóinak.”
A Magyar Tudományos Akadémia, a CEU és a prágai Károly Egyetem tavaly ősszel 10 millió eurós támogatást nyert hálózatkutatásra. Igaz, az MTI az erről szóló beszámolójából a CEU-t egyszerűen kihagyta.
Közel háromszáz pályázat közül választották ki a végső nyertest.
"Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek velünk egyet."