A héten Budapesten járt Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője, hogy elsimítsa a Fidesz és más tagpártok közötti konfliktust. Weber korábban három feltételt szabott arra, hogy a Fidesz a Néppártban maradhasson. Ennek egyike volt, hogy a CEU Budapesten maradhasson. A budapesti látogatáskor meg is fogalmazott erre egy javaslatot.
Bejelentette, hogy egy müncheni egyetem és a BMW autógyár beszállhatnak a CEU fenntartásába. Ennek az értelme az, hogy ha európai fenntartói is lesznek a CEU-nak, akkor már EU-s intézménynek számít, és így nem vonatkozhat rá a lex CEU.
Az egyetem csütörtökön közleményt adott ki, ebben azt írták, a CEU üdvözli Manfred Weber közbenjárását az egyetem ügyében, és hálás Bajorország kormányának amiért pénzügyi és gyakorlati támogatást ajánlott a Müncheni Műszaki Egyetemmel (TUM) kialakítandó hosszútávú együttműködéshez.
Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora és Wolfgang A. Herrmann, a TUM elnöke megbeszélést folytattak az együttműködés lehetőségeiről azokon a területeken, ahol a két intézmény egymást kiegészítő kapacitásokkal rendelkezik. Ezek többek között a politikatudomány, a technológiakutatás, a kognitív- és hálózattudomány. A két intézmény még további találkozókat tervez.
Az CEU ugyanakkor hangsúlyozta:
“Világossá kell tennünk, hogy a lehetséges együttműködés előkészítését csak akkor folytathatják tovább a résztvevő felek, ha Magyarország miniszterelnöke egyértelmű politikai állásfoglalásban biztosítja arról európai partnereit, hogy a CEU amerikai és európai diplomákat kiadó szabad intézményként Budapesten maradhat.
Az állásfoglalást olyan törvényi keretnek kell alátámasztania, amely jogilag kötelező érvényű felhatalmazást ad a CEU-nak arra, hogy Budapesten folytassa a tevékenységét. A CEU és a TUM közötti együttműködés nem lehetséges a CEU amerikai egyetemként való működését hosszú távon biztosító jogi garanciák nélkül.”
El kell tüntetni a plakátokat, bocsánatot kell kérni, és biztosítani kell a CEU maradását Budapesten.
Weber kedden egy magyar zsinagógában jelentette be, hogy megoldódhat a CEU Budapesten maradása. Ha ez összejön, akkor egy súlytalan, túl jobbosnak tartott jelöltből a Kompromisszum Embere lehet, aki még Orbánt is megszelídítette.