Lukasenka fel is oldotta a „barátságtalan” országokból származó krumpli importtilalmát, akkora a baj.
Az agrárminiszter elmondása szerint ennyi maradt a folyamatos, friss felhasználás mellett.
Tojástól sörig rekorderek vagyunk.
Az ársapka sem a termelőknek, sem a beszállítóknak, de valójában a fogyasztóknak sem éri meg. A meghosszabbított burgonya-árstopon keresztül megpróbáljuk szemléltetni, miért nem.
Rajta a tojás és a krumpli.
A kormány belátta, hogy nem hagyott elég időt a felkészülésre.
És a sofőrnek még vezetői engedélye sem volt.
A fehérorosz vezető szerint a betakarítás összehozza az embereket.
Az Eurostat szerint egy év alatt 18,3 százalékkal drágultak a feldolgozatlan élelmiszerek Magyarországon, kb. kétszer akkora ütemben, mint Csehországban és Ausztriában, és jobban, mint Horvátországban, Romániában és Lengyelországban.
Először azt hitték rá, hogy egy sáros kődarab.
December végéig mindenki csak kis adag krumplit kérhet a japán mekikben.
Teljesen véletlenül találták, a gazból nőtt ki, korábban arrafelé uborkát ültettek.
A miniszterelnök frissen bejelentett, fejenként 4-800 ezer forintos kampányajándéka visszamenőleg igazolja, hogy a járvány elleni védekezés fő szempontja a Fidesz 2022-es választási győzelme volt.
Menczer Tamás decemberben még azt mondta, hogy a minisztérium „bajba jutott szabolcsi gazdáktól vásárolt terményeket, olyanoktól, akik a jelenlegi nehéz helyzetben az árut nem tudják eladni”.
Idén egyértelműen ez lett az odafigyelés és a törődés univerzális jelképe. 🥔