A szaúdi koronaherceg is Iránt vádolta meg a tankerek elleni támadással

külföld

A szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Szalman először szólalt meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy másodszor is támadás ért tankereket az Ománi-öbölben. A szaúdi herceg egyértelműen Iránt gyanúsította meg a támadás végrehajtásával, és kijelentette, hogy nem fognak hezitálni, hogy fellépjenek az érdekeltségeiket érő fenyegetésekkel szemben, írja a Guardian

Mohammed bin Szalman koronaherceg
Fotó: STRINGER/AFP

Szalman vasárnap egy pánarab tévének beszélve elmondta, nem akarnak háborút a régióban, de meg fogják védeni az érdekeiket. Kitért arra is, hogy az irániak szerinte épp akkor támadtak rá a norvég és a japán tankerre, amikor a japán miniszterelnök Teheránban vendégeskedett, és ez is a tiszteletlenség jele. 

Irán korábban határozottan tagadta, hogy köze lenne az olajtankerek elleni támadásokhoz. A történtek hátteréről korábban részletesen is írtunk

Egy hónapon belül ez volt a második támadás a világ egyik legjelentősebb gazdasági folyosóján. A támadásért az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump is Iránt okolta, ugyanakkor felvetette, hogy lehetségesnek tart tárgyalásokat a teheráni vezetéssel. 

Kapcsolódó cikkek