Trump első választási ígéretei: meggyógyítja a rákot, kiirtja az AIDS-t, meghódítja a Marsot

külföld
Donald Trump az orlandói Amway Centerben bejelenti, hogy újra nekifut az elnökségnek
Fotó: MANDEL NGAN/AFP

Az amerikai elnök a floridai Orlandóban, az Amway Center 20 ezres közönsége előtt rúgta be 2020-as választási kampányát, miután kedd este hivatalosan is bejelentette, hogy újra nekifut az elnökségnek.

A Business Insider szerint az elnök egyből fel is dobta az első három labdát a konkurenciának: megígérte, hogy meggyógyítja a rákot, és ellenszert talál az AIDS-re is:

„Újabb és újabb betegeségekre és problémákra találunk majd megoldást az egészségügy fejlesztésével, többek közt a rákra is. Folyamatosan közeledünk a megoldáshoz.”

Forrás

Azt mondta hogy ki fogják irtani az AIDS-t Amerikából, és már ehhez is közel állnak, majd egy kissé váratlan vágással megígérte azt is, hogy nemsokára amerikai űrhajósok lépnek majd a Mars felszínére. 

A beszéd nagyobb részét az ígéretek mellett elsősorban Hillary Clinton, a Demokrata Párt, a fake news-média ekézésével töltötte, majd megígérte, hogy ismét - vagy hát továbbra is - naggyá teszi Amerikát. (Business Insider)

Kapcsolódó cikkek