Donald Trump csak azért mondta fel az Iránnal kötött atomalkut, mert az Obama kötötte, írta bizalmas jelentéseiben Washingtonból Nagy-Britannia a kiszivárogtatások miatt a héten lemondani kényszerült nagykövete, Kim Darroch. A bizalmas táviratokat megszerző Daily Mail beszámolója szerint Sir Kim táviratában "diplomáciai vandalizmusnak" nevezte a döntést, aminek messzeható következményei lettek: bő egy évvel Trump teljesen indokolatlan és szükségtelen lépése után Irán is felmondta az alkut, és elkezdett uránt dúsítani és felhalmozni. Sir Kim mindezt az akkori külügyminiszter, Boris Johnson washingtoni kármentő látogatása után írta. Johnson, aki most Nagy-Britannia miniszterelnöke lehet, de ennek ellenére se volt hajlandó kiállni saját országa diplomatája mellett az elnökkel szemben, akit sikertelenül próbált lebeszélni a megfontolatlan döntésről.
Darroch távirataiból, melyekből most újabb részleteket szivárogtattak, hatalmas diplomáciai botrány lett, mert Trump természetesen vérig sértődött azon, hogy a brit diplomata "sugárzóan bizonytalannak" jellemezte. Trump erre napokon át hülyézte az egyik legműveltebbként számon tartott brit diplomatát, és jelezte, hogy soha többé nem fogadja. Így Darrochnak nem maradt más lehetősége, mint a lemondás.
Közben a Sunday Times jelentése szerint az ügyben indított vizsgálat azonosított egy személyt, aki kiszivárogtathatta a bizalmas táviratokat a Mail újságírójának. A lap arról ír, hogy forrásaik szerint kizárták, hogy egy idegen hatalom hackerei szerezték meg az iratokat. Egyik forrásuk szerint "úgy hiszik, megvan a szivárogtató, most már csak a vádiratot kell felépíteni ellene, hogy az a bíróságon is megálljon. A Times mellett a Mail vasárnapi kiadása is úgy értesült, hogy a vizsgálatokba bevonták a brit elektronikai felderítés, a GCHQ szakembereit is, akik hozzáférnek az email- és telefonos rendszerek adataihoz.
A Mail most vasárnap annak ellenére közölt újabb táviratokat, hogy a rendőrség korábban arra figyelmeztetett, hogy már ez is bűncselekmény lehet. Neil Basu helyettes rendőrparancsnok ezen kijelentése amúgy nagy felháborodást váltott ki a szerkesztőségek, de még a politikusok körében is. Jeremy Hunt külügyminiszter - Johnson riválisa a miniszterelnökségért -, akinek a minisztériuma áldozata a szivárogtatásnak, egyből közölte, hogy "a végsőkig védelmezni fogja a sajtó jogát arra, hogy nyilvánosságra hozzák a szerintük közérdekűnek minősülő szivárogtatott információkat". (Via The Mail on Sunday, The Guardian)
Irán vállalta a legszigorúbb feltételeket, amelyek önmagukban garantálják, hogy még ha titokban ezen is dolgozna, még akkor se legyen évekig atomfegyvere.
Sir Kim Darroch üzenetei most kiszivárogtak.
Sir Kim Darroch ezzel egy csapásra megoldhatta a diplomáciai konfliktust, amit őszinte értékítéletével robbantott ki.
Újabb ponton térnek el a 2015-ös atomalkuban vállaltaktól.
Miután Donald Trump felmondta az amerikaiak részéről tavaly az alkut, Irán sem fog mindent betartani.