Gyárfás Tamás visszakapja a 200 milliós óvadékot

bűnügy

A Fővárosi Főügyészség Portik Tamás ügyében perújítási indítvány előterjesztésére tesz javaslatot a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségnek.

A Fenyő-ügyben a nyomozó hatóság az eljárás ügyiratait júniusban átadta a Fővárosi Főügyészségnek, ami Portik Tamás gyanúsítottal kapcsolatban megállapította, hogy a bizonyítékok alapján vádemelésnek lenne helye, de a bíróság előtti felelősségre vonás megfelelő módja az ő esetében nem a vádemelés, hanem a perújítási eljárás.

Korábban Jozef Roháč elkövetőt a bíróság több emberen elkövetett emberölésért mondta ki jogerősen bűnösnek tettesként, míg ehhez kapcsolódóan Portikot csak egy rendbeli emberölés felbujtójaként vonta felelősségre. A Fővárosi Főügyészség bizonyíthatónak látja, hogy Portik az Aranykéz utcai emberölés mellett a Fenyő-gyilkosságban is felbujtója volt Roháčnak, így Portik cselekménye is több emberen elkövetett emberölésnek minősülhet a tettes minősítéséhez igazodva.

Ezért a Fővárosi Főügyészség Portik esetében ma előterjesztést tesz a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészséghez, aminek a hatáskörébe tartozik a perújítási indítvány benyújtása a Fővárosi Ítélőtáblához.

Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó érkezik tárgyalására, a Budai Központi Kerületi Bíróságra 2018. április 20-án.
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Mindez nem érinti a Gyárfás Tamás elleni büntetőeljárást, vele szemben az érdemi ügyészi döntés meghozatala folyamatban van. Mivel a gyanúsított a legenyhébb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt többször járt külföldön, ahonnan mindig visszatért, ezért a Fővárosi Főügyészség nem látta indokoltnak a kényszerintézkedés meghosszabbítását, és intézkedett arról is, hogy visszakapja a 200 milliós óvadékot.