Boris Johnson rövid időn belül Nagy-Britannia miniszterelnöke lehet, ami viharos brexittárgyalásokat vetít előre. Hogy nagyjából mire számíthatunk, azt jól jelzi a közelmúlt történése, amit a Guardian írt meg: Boris Johnson szerdán, az EU ellen hangolva táborát, a „brüsszeli bürokratákat” támadta, amiért tönkreteszik a brit heringpiacot az értelmetlen szabályozásaikkal.
Szerda este Johnson a Konzervatív Párt elnökjelölti rendezvényén beszélt, és hozott magával egy becsomagolt heringet, amit elmondása szerint egy rendkívül dühös Man-szigeti halfüstölőtől származott. Johnson szerint a brit halipari szakember azt kifogásolta, hogy rendkívül megnőttek a költségei, amióta a 'brüsszeli bürokraták' megszabták, hogy minden egyes heringet jégpárnával együtt, műanyagba kell csomagolni. Johnson szerint ez értelmetlen, drága, környezetkárosító.
Ezzel amúgy egyet is lehetne értetni, de mint csütörtökön az Európai Bizottság jelezte, hogy ez a megoldás éppen a brit kormány élelmiszerbiztonsági javaslatán alapult.
A Bizottság szóvivője elmondta azt is, hogy ugyan a kereskedőknek számos mikrobiológiai feltételnek eleget kell tenniük, hogy ezzel garantálják az élelmiszer minőségét, a termékek árusítása, azaz ahogy a kereskedőktől a vásárlókig eljut, az nem egy EU által szabályzott terület. Azaz a Johnson által leírt eset nem az EU felügyelete alá esik, hanem pusztán brit nemzeti kompetencia, azaz a helyi hatóságoknál a lehetőség, hogy felülvizsgálják.