Kézi zajmérőt igényelhetnek a reptér mellett élők

közlekedés

Szerdától igényelhetnek kézi zajmérőt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett élők. A lakók között - önkormányzati közreműködéssel - harminc eszközt osztanak ki, amelyeket határozott ideig használhatnak - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-t.

A közlemény szerint a készülékekkel az érintettek összehasonlíthatják a környezetükben található berendezések, létesítmények és az elhaladó járművek zaját. A lehetőséggel élni kívánók a XVIII. kerületi polgármesteri hivatal környezetvédelmi csoportjának címzett levélben vagy e-mailben jelezhetik igényüket.

Az önkormányzati választás előtti hetekben, ahogy a minisztérium közleménye is kiemeli, „a főpolgármester kezdeményezésére számos intézkedés történt a légiközlekedésből származó fővárosi zajterhelés mérséklése céljából”. Elkészült a repülőtér tényleges zajtérképezése a felszállási útvonalak mentén, javaslat született a mérőállomások elhelyezésének pontosítására, a rendszer bővítésére, és bejelentették, hogy Tarlós bejelentette, hogy a mélyalvási időszakban megszűnik a repülőforgalom Budapest felett.

A Budapest Airport május közepén újraindította lakossági ablakszigetelési, ablakcsere programját, amelyben hat milliméter vastagságú plusz üvegtáblát helyeznek fel a zajgátló védőövezetben lévő ingatlanok lakó- és pihenőhelyiségeinek nyílászáróira. A pótlólagos ablakszigetelés költségeit teljes egészében a Budapest Airport finanszírozza - írja az MTI.