A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) múlt héten szárazföldi offenzívába kezdett a kurdok ellen Északkelet-Szíriában.
Ankara hivatalos közlése szerint a műveletekre a terrorveszély elhárítása érdekében került sor, illetve azért, hogy biztonsági övezetet hozzanak létre a határ mentén, ahová a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérhetnek.
Donald Trump és az Egyesült Államok kormánya hétfőn figyelmeztette Recep Tayyip Erdogan török elnököt, hogy nincs rendben az, amit Törökország Szíriában művel épp.
Ami pedig mininum bizarr azok után, hogy az egész támadássorozatot Washington tette lehetővé, azáltal, hogy hátat fordított az Iszlám Állam elleni harcban szövetségeseiknek számító kurdoknak, és megkezdte csapatai kivonását a térségből.
Miután az Egyesült Államok ezáltal zöld utat adott a török hadműveletnek, a kurdok az Aszad-rezsim és Oroszország segítségét kérték.
A török megszállás több százezer ember életét veszélyezteti és egy újabb menekültválsággal fenyeget.
Hétfőn Mike Pence alelnök közölte a nyilvánossággal, hogy Trump elnök telefonon beszélt Erdogannal, és hogy az Egyesült Államok két török minisztériummal (a védelmi és energetikai minisztériummal) és három magas beosztású török kormánytaggal (a védelmi-, a belügyi- és az energetikai miniszterrel) szemben léptetett életbe szankciókat, válaszul az észak-szíriai műveletekre.
Pence alelnök hamarosan személyesen is a térségbe utazik. (BBC)
Parancsnokuk szerint inkább egy fájdalmas kompromisszumot kötnek, minthogy kiirtsák a népüket.
És kb. félmillió ember került veszélybe a két ország határterületén.