Mióta új típusú toborzást indítottak, megduplázódott a BKV-nál az álláshirdetésekre jelentkezők száma, közölte a cég a Világgazdasággal. A nagyszabású kampányt két és fél éve indították, mikor a metrófelújítás miatt több buszvezetőre lett hirtelen szükség. Idén júniusban már az összes járműágazatra egységes megjelenést és üzenetet fogalmaztak meg. A cég szerint bejött: úgy nőtt a jelentkezők száma, hogy jellemzően a nyári időszakban jellemzően kevesebben keresnek állást.
Hozzátették: a fizikai állományt érinti leginkább a létszámhiány, állandóan keresnek embert járműszerelői és -karbantartói, az infrastruktúra karbantartásával kapcsolatos munkakörökbe.
Az FKF is ráerősített a toborzókampányukra, a Világgazdaság szerint nem csak interneten és nyomtatott sajtóban hirdettek, hanem felkerestek szakközépiskolákat, családsegítő központokat, hajléktalanirodákat is.