2019. november 7-én Budapestre látogatott a háborús bűnökkel vádolt diktátor, Recep Tayyip Erdogan török elnök. Erdogan legutóbb tavaly októberben járt a fővárosban, és úgy tűnik, az elmúlt egy évben sokkal paranoiásabb lett: a kedvéért hermetikusan le kellett zárnia a magyar hatóságoknak Budapest jelentős részét. Leálltak a villamosok, terelték a buszokat, parkoló autókat vontattak el, utcákat, utakat ürítettek ki.
Este Buda egyik legfontosabb közlekedési útvonalát, a Margit körutat is lezárták majdnem 2 órára csak azért, hogy Erdogan és Orbán konvoja háborítatlanul mehessen fel a Gül baba türbéjéhez, ami egyébként Európa legészakibb muszlim zarándokhelye, és ezért különösen fontos a hatalmát iszlamista szólamok, újságírók és ellenzékiek bebörtönzése mellett török birodalmi nosztalgiára építő Erdogan számára.
Rengetegen szorultak be a lezárások miatt, budapesti lakosok nem tudtak hazamenni, nem értek oda a gyerekért az iskolába. Több ezer budapestinek kellett átszerveznie az életét, vagy ácsorognia a hidegben, csak azért mert Erdogan és Orbán Viktor kezet akartak fogni egymással. Mert más nem igazán történt, a két politikus sajtótájékoztatóján legalábbis nem hangzott el olyan súlyú bejelentés, amiért megérte volna az 1,75 millió lakosú magyar főváros 24 órán át tartó szívatása.
Azt viszont elárulta ez a nap, hogy a magyar kormány valószínűleg már bele sem gondol, hogy egyes intézkedések milyen hatással lesznek a magyar emberek életére, vagy ha belegondol (és talán ez a rosszabb lehetőség), akkor totálisan hidegen hagyja.
Jó pár példa van a világtörténelemben arra, hogy Budapestnél sokkal bonyolultabb városokban ennél sokkal gördülékenyebben le tudtak vezényelni ennél fontosabb (akár többoldalú!!!) diplomáciai találkozókat, nem fagynak be órákra, sőt napszakokra egész városrészek csak azért, mert várni kell a konvojra a soron következő koszorúzáshoz vezető úton. Ehhez képest Budapesten már délelőtt sem lehetett átmenni az Andrássy úton sőt volt, ahol a járdára sem lehetett kilépni, nehogy valaki be találjon mutatni a török elnöki konvojnak. Elvégre tudjuk, mi lehet az ilyesmi vége, az Egyesült Államokban Erdogan emberei konkrétan tüntetőket vertek.
A nap másik fontos üzenete az volt, hogy Orbán Viktor politikai hóbortjai még a politika iránt olyan nagyon nem érdeklődő embereket is nagyon fel tudják idegesíteni, ha ilyen mélyen beleavatkoznak a mindennapi életünkbe. Csütörtökön alig volt olyan busz, villamos, troli, metrókocsi, amin ne Erdogant, Orbánt és a lezárásokat szidták volna. Magukban mormogva kurvaanyázták a miniszterelnököt egyszerű járókelők, olyan emberek, akiknek amúgy eszük ágában sem lett volna kimenni tüntetni Erdogan látogatása és a török hadsereg szíriai kurdok elleni offenzívája miatt.
A lezárások azt az épületet is érintették, amelyikben a 444 szerkesztősége működik, mi sem mehettünk ki az utcára, így az ablakból néztük, ahogy a Margit körúton és a Török utcában feltorlódó tömeg egyre jobban felidegesíti magát, és egyre hangosabban küldi el Orbánt meg Erdogant a fenébe. Ez érthető is, hiszen ki ne lenne mérges, ha csak hazamenne, bevásárolna, randira, moziba vagy épp dolgozni siet, és órákra elállja az útját a rendőrség két politikus konvoja miatt?
Tényleg egészen elképesztő, hogy a 21. században is meg kell bénulnia egy EU-s fővárosnak két ember találkozója miatt.
Ha a magyar hatóságok nem tudnak vagy nem akarnak egy ilyen kétoldalú találkozót úgy megszervezni, hogy közben ne álljon le Budapest, akkor Orbánék tényleg inkább menjenek ki kezet fogni valami mezőre, ahol nem zavarnak senkit. Vagy ha Orbán szívélyesebben üdvözölné a barátait, elhívhatná őket Felcsútra, a szülőfalujába, úgyis olyan szépen sikerült kiépíteni azt is. Ott csak 1812 ember lakik, sokkal kevesebben szívnának a lezárásokkal, rendőrből sem kellene ennyi.
Persze, félreértés ne essék, nagyon helyes, hogy a mindenkori magyar kormány megmutatja külföldi vendégeinek a magyar fővárost.
Budapest azonban elsősorban a budapestieké, nem a magyar kormányé vagy a kormány külföldi vendégeié,
éppen ezért - a Fidesz 5 évvel ezelőtti szlogenjével élve - több tiszteletet érdemel a városlakók élete. Ez az a tisztelet, amit Orbán és Erdogan november 7-én egészen biztosan nem adott meg a magyar fővárosnak.
Nagy tömegben tüntetnek Erdogan ellen, gyerekgyilkosnak és terroristának nevezik.
Megjött a török elnök, leálltak a villamosok, az autók, a gyalogosok. A főpolgármester a Facebookon reagált.
Konkrétan nem tudnak hazamenni az emberek, mindjárt lázadás lesz a Margit körúton.
A miniszterelnök szerint mi is egy ősi, történeti nemzet vagyunk, a törökök is azok, nem szabad bántani őket.
Mert a tiltakozók kurd zászlókat lengettek.
Takarodj, Erdogan kiabálással és füttyel fogadták a török elnök konvoját.
Amit bármikor, bármilyen eseményre reagálva be lehet dobni.