Nem ment át az Európai Bizottság tagjává váláshoz szükséges meghallgatás első fordulóján Várhelyi Olivér, az Orbán-kormány biztosjelöltje. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet egyáltalán EU-biztos, hanem azt, hogy a szóbeli meghallgatás után egy második körben, írásban is tehetnek majd fel neki kérdéseket az Európai Parlament képviselői.
Az Európai Parlamentben egyébként az eddigi tudósítások szerint az Európai Néppárt (a Fidesz pártcsaládja) és az Identitás és Demokrácia nevű, euroszkeptikus pártokat tömörítő formáció támogatta Várhelyit, a baloldal és a zöldek nem.
A kormány eredetileg Trócsányi László korábbi igazságügyi minisztert jelölte az Európai Bizottságba, de az ő jelölése elbukott, ezután jött Várhelyi, aki a bővítésért felelős biztosi portfóliót kaphatja majd meg.