Trump szerint nem szabad a végítéletről prédikáló klímaaktivistákra hallgatni, ez most az optimizmus ideje

klímaváltozás

Az emberi tevékenységek okozta klímaváltozás tényével kapcsolatban közismerten szkeptikus Donald Trump amerikai elnök Davosban adott elő kedden az éves Világgazdasági Fórumon. Ahol többek között bejelentette, hogy támogatja azt a kezdeményezést, amely egybillió fát ültetne el a következő tíz évben.

Greta Thunberg Trump beszéde közben
Fotó: FABRICE COFFRINI/AFP

A hasonló zöld állásfoglalásra általában ritkán kapható Trump emellett ugyan neve említése nélkül, de elég nyíltan beszólt a beszéde alatt a közönség soraiban ülő svéd klímaaktivistának, Greta Thunbergnek, amikor arról beszélt, hogy elutasítja a végítélet prófétáinak és az apokalipszis hírnökeinek állításait. Trump elmondása szerint nagyon hisz a környezetben, majd felsorolta, hogy mi mindent tett ez ügyben elnöksége során.

A nemzetközi politikusok és gazdasági vezetők előtt Trump a beszámolók szerint félórán át gyakorlatilag az amerikai gazdaság és belpolitika történéseit foglalta össze, és beszélt arról is, hogy a legtisztább levegőt és vizet szeretné a világon. Az amerikai elnök beszéde élesen szembement az idei davosi fórum közhangulatával, melynek fő témája a környezeti pusztítás kérdése volt. Ehhez képest Trump arról beszélt, hogy ez most az optimizmus ideje, amit többek között az amerikai gazdaság és energetikai szektor teljesítményével indokolt. 

A klímaaktivistákkal kapcsolatban elmondta, ezek a vészmadarak mindig ugyanazt akarják, teljes hatalmat ahhoz, hogy az életünk összes aspektusát uralhassák, átalakíthassák és irányíthassák, ennyiben szerinte a múlt bolond jósainak utódai ők. 

Nemsokkal Trump beszéde után Greta Thunberg beszélt a fórumon, aki szintén nem nevezte meg Trumpot, helyette azt kérdezte a világ vezetőitől, hogy vajon mit mondanak majd a gyerekeiknek, miért hagyták őket cserben azzal a klímakáosszal szemben, melyet tudatosan rájuk szabadítottak. 

Azt, hogy mivel gazdasági szempontból rossznak tűnt, ezért úgy döntöttünk, inkább próbálkozás nélkül lemondunk a jövő életkörülményeinek biztosításáról? - kérdezte, majd arról beszélt, hogy az otthonunk még mindig lángol, és a vezetők tétlensége óráról órára táplálja a lángokat. Thunberg hevesen kritizálta a politikai és üzleti vezetőket, amiért szerinte csak üres szavakat és ígéreteket hallani tőlük, tényleges cselekedetek helyett. 

A Greenpeace igazgatója, Jennifer Morgan a Guardiannak értékelte Trump beszédét, és arról beszélt, hogy az egybillió fa ültetéséről szóló davosi felajánlás nem tudja helyettesíteni a klímavészhelyzettel szembeni szélesebb fellépést, és szerinte az amerikai elnök nem volt képes rendesen felmérni a válság méretét. 

A feltételezés, hogy létezhet egy nagyszerű, jövedelmező Egyesült Államok, boldog amerikaiakkal, miközben nem érted meg, hogy milyen fenyegetést jelent az amerikaiakra a klímaváltozás, ez megdöbbentő. Ez mutatja meg annak a tagadásnak a mértékét, melyet egy olyan kormány képvisel, amit elfoglalt a szén- az olaj és a földgázipar, mondta erről Morgan. (BBC, Guardian)