Varga Gergő aktivista – akit korábban Gulyás Mártonnal együtt összesen 500 óra közmunkára ítéltek első fokon a Sándor-palota körüli festékdobálás miatt – a Redditen írt arról, hogy egy ismerőse tavaly megpróbálta feljelenteni a vadhajtasok.hu készítőit, de a rendőrség elhajtotta.
Arra hivatkoztak, hogy az Egyesült Államokban van a szerver és a domain regisztrálva, így „az oldalra írásokat feltöltő személy(ek)ről információ beszerzése nem lehetséges”, és bár „a nyomozó hatóság a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezte, ennek ellenére az elkövető személye a nyomozás során nem volt megállapítható, és további eszközök nem állnak rendelkezésére”.
Csakhogy – ahogy azt Varga megírta – a vadhajtasok.hu hostingja a Cloudflare-t mutatja, ami valóban az USA-ban van, de az egy proxy szolgáltatás, amit a látogató és a szerver közé állítanak be azzal a céllal, hogy a kiszolgáló szerver terheltségét csökkentsék.
A rendőrség tehát nem a domain tulajdonosa ellen nyomoz, hanem a hosting-szolgáltatótól próbálna adatot kérni, pedig a vadhajtasok.hu-t a Magyar Internet Szolgáltatók Szövetsége adta használatba egy magánszemélynek (szemben például a Kurucinfóval, ahol nem magyar osztja ki a domaint, és nem vonatkozik rá a magyar jogrend, sem az EU-s).
Az Autonómia Facebook-oldalra is megírták, hogy az adatok alapján a MikroVPS és a MicroWare szolgáltatásait használva a magyar DoclerWeb telephelyén lévő szervereken fut az oldal.
A kérdés az, hogy a rendőrség miért nem találta meg a vadhajtasok.hu mögött álló embereket, akár klasszikus, nyomozati módszerekkel, például internetes kereséssel.
Az régóta nem titok, hogy Bede Zsolt az egyik, illetve az egyetlen névvel szereplő arca az oldalnak. Közel két éve rendszeresen felbukkan ellenzéki rendezvényeken, és a Vadhajtásokon élőben közvetíti, ahogy balhézik, üvöltözik, lökdösődik és köpköd. Ráadásul rendszerint nem egyedül: tavaly például egy fideszes fórumra kísérte el egy csuklyás barátja, majd az Auróra elől hajtották el fiatalok a balhézni érkező Bedét és társait, utána pedig momentumosokkal is kötekedtek (ahol Bede az út túloldaláról véletlenül a saját társát dobta meg almával).
Bede 2018 őszén felakasztott egy fára egy Ujhelyi István-bábut, majd májusban az MSZP-majálison őrjöngve ezt be is ismerte. Az ügyben nyomozás is indult, de az eljárást megszüntették.
Tavaly áprilisban focilabdával rugdosta a DK aláírásgyűjtőinek a sátrát, ami miatt garázdaság miatt indult nyomozás, és Nemzeti Választási Bizottság eltiltotta Bedét a további jogsértéstől. Erről az ügyről Fővárosi Főügyészségen van, azt írták: „a nyomozó hatóság egy férfit hallgatott ki gyanúsítottként, és az ügyiratokat megküldte a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészségnek az érdemi ügyészi döntés meghozatala céljából.” (Vélhetően Bedéről lehet szó, de az adatvédelmi szabályok miatt „a terhelt személyazonosságára vonatkozó kérdést” nem válaszolhatták meg.)
Tavaly ősszel a Zeneakadémia előtt is összekülönbözött egy DK-s politikussal, a rendőrség garázdaság gyanújával indított eljárást, amire Bede a Vadhajtásokon reagált. Sajnos ebben az ügyben a Fővárosi Törvényszék válasza alapján a rendőrség már, a bíróság még nem tud tájékoztatást adni: „a – testi sértés vétsége miatt indult – magánvádas eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019 decemberében nyomozást rendelt el az elkövető személyi adatainak, lakcímének és tartózkodási helyének megállapítására, illetve az esetlegesen rendelkezésre álló kamerafelvételek beszerzésére. Mivel az ügyben illetékes BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányság a nyomozás eredményeit már közölte, a bíróság jelenleg az eredeti iratok – a nyomozó hatóság általi – visszaküldésére vár. A PKKB az iratok visszaérkezése után tud érdemi döntést hozni az ügyben.”
Amikor tavaly decemberben a bejelentő lepattant a rendőrségről, már túl voltunk azon, hogy Bede Zsolt többek között:
A fideszes média kifejezetten szimpatizál a kormányellenes tüntetőket és újságírókat veréssel fenyegető Vadhajtásokkal: a Pesti Srácok és a 888 Bedét jobboldali tudósítóként emlegette, az Origo meg a Vadhajtásokra hivatkozva szemlézett még egy HVG-s Fekete-Győr András-interjút is, Bayer Zsolt pedig a tévéműsorában arról beszélt, amikor Bede Zsoltot mutatta be, hogy „imádom a palit”, és „ez a helyes út, tehát ezt kell csinálni”. A Vadhajtások rendszeresen fenyeget és uszít, legutóbb már „mocskos nigger banánzabáló fekete szarokat” emlegetett, ami miatt Tordai Bence parlamenti képviselő panasszal élt az NMHH-nál, de elhajtották. (Igaz, újabban Bayer is a „kibaszott négerekről” ír.)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egy tavaly decemberi bejelentés alapján vizsgálta a vadhajtasok.hu-t, mivel annak nincs impresszuma, de idén május 26-án arra jutottak, hogy a Vadhajtások nem sajtótermék, így nem is kell lennie impresszumnak, ezért nincs is vele dolguk, nem szankcionálják.
Gréczy Zsolt DK-s politikus azután mondott le a parlamenti mandátumáról, hogy névtelen emailcímről küldték el több szerkesztőségnek a meztelen képeit, és ezek között kifejezetten explicit képek is voltak róla. Egyedül a Vadhajtások közölte a képeket, mellékelve a névtelen levelet is, amiben a képviselőt zaklatással vádolták, Gréczy pedig közölte, hogy „aljas rágalom, szemenszedett hazugság minden állítás”.
A rendőrség hivatalból nyomozást indított, Gréczyt azóta sértetti tanúként ki is hallgatták, a Vadhajtások cikke pedig – annak ellenére, hogy azt írták, nem hajlandók azt törölni – mára elérhetetlenné vált. Kérdeztük a rendőrséget, hogy van-e gyanúsítottja az ügynek, történt-e már gyanúsítotti kihallgatás, és hogy ki vette le a cikket. Nem derült ki, hogy már képbe került-e náluk Bede, mert a rendőrség csak ennyit válaszolt: „Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal visszaélés gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad.”
(A Vadhajtások egyébként a Wittinghoff Tamás budaörsi polgármesterről titokban készített szexvideóra mutató linkeket is simán terjesztette, de úgy tudjuk, az ebben az ügyben indult eljárás nem érintette az oldalt, abban az ügyben az eredeti tartalmak törlése volt a cél. Wittinghoff amúgy végül fölényesen nyert a választáson.)
Elképzelhető persze, hogy most már a rendőrségnek is tudomására jutott, hogy Bede Zsoltnak és a Vadhajtásoknak köze lehet egymáshoz, ugyanis amikor Hadházy Ákosék kormányellenes demonstrációján 750 ezer forintra büntettek egy dudáló tüntetőt, az indoklásban arra hivatkoztak, hogy a „szabálysértés elkövetéséről a helyszínen jelen lévő videoblogger, Bede Zsolt videófelvételt készített, amelyet feltöltött a www.vadhajtasok.hu internetes weboldalra, amelyen jól látszik” a szabálysértés.
Az igazi kérdés inkább az, hogy – az oldalt a saját bevallásuk szerint munka mellett, önszorgalomból napi többször frissítgető – Bede Zsolték mögött ki áll. A közügyekben bevetett, rejtélyes, kormánypárti erőembereket és focihuligán-provokátorokat nemrég videóban is bemutattuk:
(Címlapi gif: Botos Tamás)
Közösen lépett fel Varga Gergő és Gulyás Márton, a két elítélt aktivista. Varga szerint megtört a habonyi átok, Gulyás a színpadra szólította a kormányzati lejáratómédiát, de senki sem jelent meg.
A Fidesz civiljei akcióban.
Bede Zsolt és csapata megjelent az Auróránál kötekedni, de nem engedték be őket.
Ezzel álltak bosszút Orbán Viktor kigúnyolása miatt.
Bede elismerte, hogy ő akasztott Ujhelyi-bábut tavaly októberben.
A Vadhajtások nevű izé akármije április 10-én zavarta meg a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtését a Nyugati téren.
Október 23-án dulakodott a DK aktivistáival.
A „Vadhajtások.hu újságírója”-ként emlegetik Bede Zsoltot, az Ultras Liberi egykori vezetőjét, aki földön fetrengve gúnyolta az MTVA székházából erőszakosan kidobott parlamenti képviselőt.
A Fidesz fő publicistája a hanyatló Európáról tartott előadást, amit Soros-maszkos fiatalok zavartak meg. Ez önmagában sem rossz mulatság, de aztán jött a vadhajtasok.hu szerzője, és bemutatta, hogy dolgozik egy újhullámos konzervatív újságíró.
Bede Zsolt volt fociultra az utcán lépett oda Frans Timmermanshoz, és szólította meg angolul. Ami ezután történt, arra nincsenek szavak, legalábbis magyarul. „I had been friends in Párizs in 95. Very good. But now I fear.”
Allah, Allahu, Brüsszelisztán, Bayer-Monsanto – sorolta az Európai Unióval kapcsolatos közpolitikai elképzeléseit a Kúria épülete előtt.
A minőségi kampány jegyében Karácsony Gergelynek is ezt adta ajándékba a kormánypárti aktivista.
Elutasítja, hogy ilyen emberek védjék Budapestet.
A fideszes lapok rendszeresen futtatják a Vadhajtások.hu újságírójaként a folyamatosan balhézó Bede Zsolt ex-fociultrát, Bayer Zsolt pedig azt mondta: „imádom a palit”, „ez a helyes út, tehát ezt kell csinálni”.
A kormánymédia kedvenc trollja kommentálja az amerikai eseményeket. Korábban arról panaszkodott, hogy rasszistának nevezik.
Arról írt, hogy inkább Szibériát választaná, miután elé került egy 10 hónapos videó egy szélsőséges amerikai szervezetről.
Mai fejével már nem csinálna ilyen képeket.
A DK-s képviselő meztelen képei jutottak el több szerkesztőséghez, a levélíró szerint Gréczy zaklatta őt. A képviselő azt mondja, nem igaz a vád, és ő lett a Fidesz új célpontja.
Wittinghoff Tamás számított rá, hogy kikerül a kampányban a videó, mert megzsarolták már vele. Feljelentést tesz.
Hiába a szexvideó, könnyen lehet, hogy még többet is kap, mint 5 éve.
Hadházy Ákos elmondta, hogy a 70 éves úrnak egyébként negyvenezres nyugdíja van, de mivel ligetvédő, visszaesőként kezelik.
Korábban csak speciális helyzetekben vetettek be lelátók környékéről érkezett verőembereket, mostanra szinte mindenkit huligánok zaklatnak, aki szót emel a hatalommal szemben.