Valaki újra nézhetővé tette a Hír Tv-t

tévé
Illusztráció: Botos Tamás

Frissítés: időközben a Hír Tv sajnos töröltette a csatornát, ezzel pedig pótolhatatlan veszteség érte a magyar humort.

Többször méltattuk már a magyar coubozókat, akik jó érzékkel nyúlnak politikai témákhoz, 2017-ben és 2018-ban a legjobbakat össze is szedtük. Az utóbbi időkben viszont egyre kevésbé lehetett ezekért lelkesedni, tekintve, hogy a fideszes média egyre jobban belecsúszott a fáradt sorosozásba, kellemetlen négerezésekbe és alig követhető, óvodás csúfolódásokba, így idővel már az ezekről készülő vicces coubok sem tudtak sokat dobni rajtuk. De pár hónapja végre történt valami: felpörgött a Last Days of Hír Tv coub-csatorna, ami újra vidámmá, szórakoztatóvá, nézhetővé tette a Hír Tv műsorait.

Egész egyszerűen kiragadnak az adásokból néhány másodpercet, és jól megválasztott zenét alákeverve hozzák ki a legtöbbet az adott pillanatból. Így válik Bayer Zsolt, G. Fodor Gábor, Gajdics Ottó, Boros Imre, Szarvas Szilveszter, Trombitás Kristóf, Néző László, Bohár Dániel és a többiek bohóckodása újra szórakoztatóvá. Az eddig készült kb. 300 coubból válogattuk ki a legjobbakat.

1. Ifj. Lomnici Zoltán/X-akták

Forrás

2. Technotto

Forrás

3. M. Dobos Marianne véleménye

Forrás

4. Bohár Dániel komolyan mondja

Forrás

5. Bayer Zsolt az űrről

Forrás

6. G. Fodor Gábor fizikailag jellemzi Karácsony Gergelyt

Forrás

7. Ezek („ezek”)

Forrás

8. Gajdics Ottó és a szőlő

Forrás

9. Erkölcsi felháborodás

Forrás

10. Bohár Dániel és a Sebhelyesarcú

Forrás

11. Trombitás Kristóf és a gyűlölet

Forrás

12.1. Gajdics Ottó színészkedik

Forrás

12.2. Gajdics Ottó színészkedik

Forrás

13. Szarvas Szilveszter egyháza

Forrás

14. Boros Imre 4/4

Forrás

15. III/II-es Narcos

Forrás

16. Hillbilly Otto

Forrás

17.1. Gajdics Ottó és a tyúkól

Forrás

17.2. Gajdics Ottó és a tyúkól

Forrás

18. Gajdics Ottó és a rendszerváltás

Forrás

19. Középfölde-Európa

Forrás

20. Kretének

Forrás

21. Bayer Zsolt hétvégéje

Forrás

22.1. Losonczi Kata és a szabadkőművesek

Forrás

22.2. Kálomista Gábor és a náci ideológus

Forrás

23.1. A nácik

Forrás

23.2. A nácik

Forrás

24. Szakács Árpád megfejtése

Forrás

25. Húhúúú

Forrás

26. Bayer Zsolt és a nyugati társadalom

Forrás

27. Néző László és a rasszizmus

Forrás

28. A veszett fejsze nyele

Forrás

29.1. Ferencz Orsolya és a háttérhatalom

Forrás

29.2. Ferencz Orsolya és a háttérhatalom

Forrás

30. Bayer rappel

Forrás
Kapcsolódó cikkek