1,2 millió diák kezdi az új tanévet kedden reggel, egyelőre a szokásos oktatási rend szerint, bár egy győrújfalui általános iskolában máris az egész tantestületnek karanténba kellett vonulnia.
Az iskolák két héttel az iskolakezdés előtt kapták meg a minisztérium és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kidolgozott nyolcoldalas járványügyi protokollt. Ez tartalmazza a távolságtartásról, fertőtlenítésről, étkeztetésről szóló ajánlásokat, amiket a szakszervezetek betarthatatlannak minősítettek, sőt Gulyás Gergely miniszter is életszerűtlennek nevezte a csomag egy részét. Az iskoláknak saját eljárásrendet kell összeállítani, részben a központi protokollra támaszkodva.
Hétfőn több iskolából érkeztek hírek, ahol takarítók híján szülőknek és tanároknak kellett fertőtleníteniük.A kormány azt kérte a szülőktől, hogy a legenyhébb tünetek jelentkezése esetén se engedjék közösségbe a gyermeket, és hogy a már nagyobb gyerekekben is tudatosítsák a járvány veszélyét, a koronavírus tüneteit, hogy azok megjelenése esetén ők is jelezni tudják azt szüleiknek, tanáraiknak.
A pedagógusokat és az iskolai, óvodai dolgozókat is arra kérik, hogy ha a tünetek bármelyikét észlelik magukon ne menjenek közösségbe, jelezzék azt az intézmény vezetésének, az osztályfőnöknek és vegyék fel a kapcsolatot telefonon háziorvosukkal.
Akkor is különleges lenne az új tanév, ha nem lenne járvány, hiszen most lép életbe a módosított Nemzeti alaptanterv (Nat), ami ellen iskolák százaiban, köztük számos egyháziban tiltakoztak tavasszal. Később, a digitális oktatás idején szakszervezetek és civilek kérték az alaptanterv bevezetésének elhalasztását, hiába. Az új Nathoz új tankönyvek is járnak.
Munkába állnak az iskolaőrök is, akik a kormány szándéka szerint biztonságosabbá teszik majd az iskolákat a diákok és a tanárok számára. Július végén azt mondták, végül 473 intézményben lesz iskolaőr, de a jelentkezők kétharmada már az előszűrőn lemorzsolódott. Az eredeti ígéret szerint olyan iskolák kaptak volna iskolaőröket, amelyek direkt kérik, aztán több helyen meglepve látták, hogy felkerültek a minisztériumi listára.
A Budapesti Közlekedési Központ azt ígérte, keddtől a forgalmasabb útvonalakon reggel nyolc után is biztosítják majd a csúcsidei kapacitást. Ez a teljes metróhálózatot, a nagykörúti, kiskörúti és budai fonódó villamosokat, valamint a Rákóczi úti buszjáratokat érinti.
A maszk használatát az ellenőrök, illetve a metróbejáratoknál ellenőrzést végző utaskoordinátorok ellenőrzik, és ha szükséges, felhívják az utasok figyelmet a szabály betartására. „Aki a kötelezettséget ezek után is figyelmen kívül hagyja, ezzel utastársai egészségét veszélyezteti, az utazási feltételek szerint akár ki is zárható a közösségi közlekedési szolgáltatásból” - írja a BKK közleménye. (via MTI)
Koronavírusos lett az egyik tanítónő.
Fertőtlenítés, távolságtartás az ebédlőben, szellős osztálytermek. Mindenhol fel kell készülni a digitális oktatásra is.
A járvány alatt derült ki igazán, hogy nincs elegendő takarító az iskolákban, ezért több intézményben is a szülőket és a tanárokat kérték meg, hogy végezzék el a járvány miatti nagytakarítást. A kormány azt is ígérte, hogy fertőtlenítőszereket biztosítanak a tanévkezdéshez, ez azonban néhány iskolába még mindig nem érkezett meg.
Az aHang és a Civil Közoktatási Platform készített összefoglalót a Nemzeti Alaptanterv elleni tiltakozás mostani állásáról.
A közel ezer aláíró nem ideológiai, hanem szakmai kritikákat fogalmazott meg, elég súlyosakat.
Egyrészt azért, mert szakmailag nincs rendben, másrészt a járványhelyzet miatt nincs is idő felkészülni rá.
Az új tankönyvek se nem lettek modernek, se nem digitálisok, és kikerült belőlük Varró Dániel, Tóth Krisztina és Gryllus Vilmos.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy iskolaőrség formájában rendőrök jelenjenek meg az oktatási intézményekben. Van olyan igazgató, aki szerint a pedagógus feladata a diákok megfékezése, de van olyan tanár is, aki a rossz tapasztalatai miatt üdvözli az ötletet.
491 iskola helyett végül 473-ban indul majd az iskolaőri szolgálat idén ősztől.
És a tanfolyamok csak most indulnak. Így nehéz lesz betölteni az összes helyet.
Több igazgató is azt mondta, nem kértek őröket, mégis kapnak.