Az utolsó tesztek is alátámasztották, hogy a Moderna vakcinája 94 százalékos hatékonysággal bír, már csak az engedélyeztetés van hátra.
Az amerikai cég már korábban bejelentette, hogy a vakcina 94,5 százalékos hatékonyságot mutat, és a cég szerint a beoltott tesztalanyoknál nem jelent meg semmilyen súlyos betegség. A Moderna vakcinájának másik nagy előnye, hogy a hasonló eredményt produkáló Pfizer-vakcinával szemben, ez 30 napig akár egy sima hűtőszekrényben is tárolható.
A cég be is nyújtotta az adatokat Egyesült Államok, Európa és az Egyesült Királyság szabályozó hatóságainak, hogy minél hamarabb megszerezhessék az engedélyt a vakcina árusításához. A vállalat reményei szerint december 17-én már le is tudnak ülni tárgyalni az amerikai hatóságokkal.
Az Egyesült Királyság még azon a héten rendelt 5 millió vakcinát a cégtől, amikor az bejelentette a 94,5 százalékos hatékonyságot, de ezen a héten további 2 milliót is rendeltek. Bár szerte a világon kötött üzleteket a cég, az első adagokat mégis az Egyesült Államokban fogják eladni, és a Moderna szerint az év végéig 20 millió ember juthat így vakcinához, ami igencsak optimista elképzelésnek tűnik, ha még csak most jön az engedélyeztetés. (Guardian)
Újabb reményteli bejelentést tettek oltásügyben.
Az oltásnak sokkal jobbak a szállítási és tárolási jellemzői, mint a Pfizer vakcinájának.