Alabama iskoláiban eltörölnék a jóga tiltását, de helyi keresztény szervezetek szerint a jóga balesetveszélyes és a gyerekek hinduvá válhatnak tőle

idióta rekordok

Az amerikai állam, Alabama iskoláiban 28 éve tilos jógázni. Az Egyesült Államokban egyedülálló tiltást most szeretné feloldani pár helyi politikus, de nincs könnyű dolguk, keresztény szervezetek ugyanis tiltakozni kezdtek a változtatási tervek ellen, írja a Guardian.

A tiltás eltörlését kezdeményező egyik politikus, a demokrata Jeremy Gray maga is jógázik. A törvénymódosítási javaslata értelmében a jövőben az alabamai iskolások a jövőben jógázhatnának is a tornaórák során. A javaslata már átjutott a bizottságokon, hamarosan a helyi szenátus elé kerülhet.

Fotó: FRANK MAY/Picture-Alliance/AFP

Ugyanakkor közben egyre hevesebb ellenállás szerveződik a javaslattal szemben: konzervatív keresztény szervezetek ugyanis már elkezdtek lobbizni a politikusoknál, hogy maradjon a tiltás, mivel attól tartanak, hogy ha a diákok jógázhatnak az iskolában, akkor hinduvá válhatnak.

Becky Gerritson, az Alabama Eagle nevű konzervatív szervezet vezetője például arról beszélt helyi politikusoknak, hogy a jóga fontos szerepet tölt be a hindu vallásban, és ha a törvénytervezet átmegy, akkor a jógaoktatók már az egészen kis gyerekeket is elérhetik, és egy spirituális gyakorlatba vonhatják be őket.

Az érvelést a törvénytervezetet benyújtó Gray hülyeségnek tartja, mint a helyi sajtónak elmondta, több mint 10 éve jógázik, de attól még elkötelezett keresztény maradt. Szerinte akik arról beszélnek, hogy a jóga egyenes út a hinduizmus felvételéhez, azok nem sokat tudnak erről a témáról.

A politikus szerint éles különbség mutatkozik a tanárok felfogása között, akik támogatják a jóga bevezetését, mivel szerintük ez csökkentheti a stresszt és a depressziót a fiatalok között, illetve a keresztény-konzervatív tábor képviselői között, akik soha nem jógáztak és fogalmuk sincs semmiről.

A konzervatív szervezetek viszont nem adják fel könnyen a dolgot: a keresztény ügyvédeket tömörítő National Center for Law & Policy, ami máskor abortuszellenes, és melegházasság-ellenes kereseteket szokott beadni, már készített egy összefoglaló anyagot arról, melyben amellett érvelnek, hogy a jóga nem különíthető el a hindu vallási gyökerektől. Emellett szerintük a jóga veszélyes is lehet, hiszen sérülésekhez, agyvérzéshez és pszichotikus epizódokhoz is vezethet.

Nemcsak az Egyesült Államokban fordul elő, hogy fundamentalista keresztény szervezetek nekimennek a jógának: Magyarországon a kormánnyal nagyon szívélyes kapcsolatot ápoló Hit Gyülekezete vezetője, Németh Sándor beszélt arról 2019-ben, hogy a jógázás a démontiszteletre rendelt mozgási kultúra.