A Kaliforniai Egyetem egyik kutatócsoportja már több mint 30 éve tanulmányozza az Észak-Amerikában nagy számban előforduló aranyfarkú ürgék viselkedését, és egy most megjelent tanulmány szerint arra jutottak, ami talán sejthető is volt: az ürgék agresszív, merész és társasági állatok. A tanulmány szerint ez az első tudományos igényességű munka, ami aranyfarkú ürgék személyiségjegyeivel foglalkozik.
Az állatok ilyen viselkedésére persze kézenfekvő a magyarázat, az agresszívabb és merészebb egyedek sok tekintetben sikeresebbek a félénkebb társaiknál: több élelmet szereznek, és nagyobb terület ellenőriznek. Az ürgék között gyakran vita tárgya az is, melyikük mászik fel egy-egy magasabb sziklára, hiszen a jó kilátópontok elfoglalása a ragadozók elleni védekezésben is jól jöhet az adott egyednek. Így ezeket a pontokat is várhatóan az agresszívabb, rámenősebb egyedek foglalják el, amik fajtársaik ellenében is hajlandóak és képesek érvényesíteni az akaratukat.
Mivel az ilyen egyedek sikeresebbek, ezek a személyiségjegyek öröklődnek.
A kutatók ugyanakkor megállapították azt is, hogy a fajon belül is nagyok az eltérések az egyedek között, vannak például szociálisabb és magányosabb, vakmerőbb és bátortalanabb egyedek a fajban.
A kutatás vezetője szerint az ilyen, személyiségjegyekre koncentráló vizsgálatok sokat segíthetnek annak előrejelzésében, hogy egyes állatok vagy állatpopulációk hogyan reagálnak az emberek által okozott környezeti változásokra. (Guardian)