„Jakab Péter nem véletlenül indított etikai vizsgálatot Tóth Csabával szemben, amely csak azért bukott el, mert az MSZP, Párbeszéd és LMP delegáltjai nem szavazták azt meg. Azzal, hogy Karácsony Gergely felülbírálta saját delegáltja döntését, világossá vált, hogy Tóth Csaba nem felel meg az előválasztás szellemiségének, így őt a továbbiakban Jakab Péter nem támogatja.”
Ezt válaszolta a 444-nek a Jobbik, miután megkérdeztük, mi az álláspontjuk a zuglói MSZP-s Tóth Csaba ügyében. Karácsony Gergely a pénteki miniszterelnök-jelölti vitán jelentette be: már nem szavazna Tóthra.
A Tóth Csaba mögött álló erők közül saját pártja, az MSZP még nem szólalt meg, a DK pedig először azt közölte: „Amennyiben Karácsony Gergely hivatalosan tájékoztatja a DK-t arról, hogy Tóth Csabát már nem tekinti a saját jelöltjének és a továbbiakban már nem kéri a DK-tól Tóth Csaba támogatását, a DK természetesen azonnal eleget tesz ennek a kérésnek.”
Később újabb közleménnyel jelentkeztek, amiben azt írták, ők is megvonják a támogatást. Ezt közölte szombaton a Párbeszéd is.
A Magyar Jeti videós összefoglalója a zuglói választókerületi csatáról:
(A posztot újabb nyilatkozatokkal frissítettük.)
A miniszterelnök-jelölti vitán jelentette be: már nem szavazna Tóth Csabára.
Egy szerződésre hivatkozva hivatalos tájékoztatást várnak Karácsony Gergelytől, aki a pénteki tévévitában jelentette be, hogy inkább Hadházyra szavazna Zuglóban.
Eddig Karácsony válaszára vártak, amit nem kaptak meg, szóval úgy vannak vele, hogy hallgatás beleegyezés.