Az ellenzéki előválasztást felügyelő Országos Előválasztási Bizottság „2021. szeptember hó 27. napján 22/ET/2021 számú határozatában megállapítja, hogy a Tóth Bertalan által írt etikai beadványt Ráczné Földi Judit álláspontját megvizsgálva elutasította” – olvasható a DK közleményében, ami szerint csak a vádlók szavaztak igennel a saját vádjaikra.
A közlemény szerint a Földi Judit által a Bizottságnak benyújtott, közjegyző által hitelesített hivatalos dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Földi Judit soha nem volt offshore-cég tulajdonosa.
A DK szerint „bocsánatkéréssel tartoznak” azok, „akik a demokrácia legalapvetőbb szabályát figyelmen kívül hagyva még a vizsgálat előtt, a tények ismerete nélkül Földi Judit visszaléptetését követelték”.
Az ügyben egymásnak feszült Karácsony Gergely és a DK, utóbbi miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára kitart Ráczné mellett: „Beszéltem Földi Jucival, azt mondta, hogy ez nem igaz, csak próbálják besározni, ezért jogi lépéseket tesz.”
A Fejér megyei 1-es körzetben ketten indulnak még, egy momentumos és egy MSZP-s jelölt. Rácznét támogatja a Jobbik és a Liberálisok is.
Elküldte őket az Országos Előválasztási Bizottságnak, és kérte, hogy még ma döntsenek az ügyben.
A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje hosszú bejegyzésben írt arról, miért nem támogatná a DK jelöltjét, Vadai Ágnes szálkákat, gerendákat és házmestertempót emlegetve vágott vissza.
Beszélt vele, hisz neki, hogy nincs köze hozzá.