Karikó Katalin elmaradt Nobel-díja vagyok

reggel 4

Jó reggelt! Ma még kitart a napos idő.

4 legfontosabb cikkünk most

TANDEM

Közeleg az előválasztás második fordulója, de az elsőben második helyen végzett Karácsony Gergelynek és a harmadikként befutó Márki-Zay Péternek még mindig nem sikerült eldöntenie, melyikük lépjen vissza, hogy Dobrev Klárával szemben győzelemre segítse a másikat. Legújabban azt találták ki, hogy együtt indulnának a második fordulóban, ígéretet téve rá, hogy választást nyerve miniszterelnökként és helyetteseként fogják kormányozni az országot, de azt még nem látni, belemegy-e ebbe a pártok delegáltjaiból álló Országos Előválasztási Bizottság. Ott jártunk Hódmezővásárhelyen, ahol a két jelölt mindezt bejelentette, és megkérdeztük a vásárhelyieket is, miért ajánlanák polgármesterüket az ország vezetőjének.

Dobrev Klára szerint zavaros Karácsonyék ötlete. Jakab Péter és a Jobbik pedig már eldöntötte: senkit sem támogatnak az előválasztás második fordulójában.

Mindeközben: megnéztük az ellenzéki pártok és a Fidesz facebookos költéseit az ellenzéki előválasztás előtti hetekben és az első forduló alatt, és kisült, a jelöltek és pártjaik mellett a pártokhoz hivatalosan nem kötődő oldalak is milliókért szórták a politikai hirdetéseket a közösségi felületen. Viszont a nagy Facebook költést nem igazán sikerült győzelemre váltani: Karácsony Gergely háromszor annyiért hirdetett ezen a felületen, mint az első fordulót nyerő Dobrev Klára, Márki-Zay Péter pedig mindkettőjükhöz képest elenyésző költekezéssel futott be harmadiknak.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Karácsony és Márki-Zay együtt indulna, de még nem döntötték el, melyikük lesz a miniszterelnök-jelölt

A cél, hogy kormányra kerülve is mindenben közösen döntsenek.

Herczeg Márk
POLITIKA

Karácsony háromszor annyit költött Facebookon, mint Dobrev, de ez sem volt elég a győzelemhez

Facebookon is kemény volt a kampány, a jelöltek és pártjaik mellett a pártokhoz hivatalosan nem kötődő oldalak is milliókért szórták a politikai hirdetéseket az előválasztás első fordulója előtt és alatt.

Csurgó Dénes
POLITIKA

A telek már megvan, már csak tégla kell, hogy önállóan élhessen öt fogyatékossággal élő a megálmodott lakóotthonban

Öt fiatal fogyatékossággal élő a fejébe vette, hogy önállóan szeretne élni, ezért most pénzt gyűjtenek, hogy felépíthessenek egy házat, ahol asszisztensek segítségével lakhatnak. A telket már sikerült megvenniük, de még több száz millióra lenne szükségük.

Fődi Kitti
ÉLET

„Ő nyitotta fel a szemünket”

Megkérdeztük a vásárhelyieket, miért ajánlanák az ország vezetőjének a polgármesterüket.

Kaufmann Balázs, Halász Júlia
video

Dobrev szerint zavaros Karácsonyék ötlete

Szerinte nem lehet menet közben kitalálni, hogy tandemben indulnak.

Botos Tamás
POLITIKA

Jakab senkit sem támogat az előválasztás második fordulójában

"Ne azért szavazzatok valakire, mert én azt mondom, hanem azért, mert őt tartjátok a legjobb, legfelkészültebb, legalázatosabb jelöltnek."

Botos Tamás
POLITIKA

A zaklatás vádja alól felmentették, becsületsértésért viszont elítélték Donáth Lászlót

A bíróság bizonyítottnak találta, hogy az evangélikus lelkész nyakánál fogva szorongatta egyik alkalmazottját.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Természetkárosítás miatt emeltek vádat egy sümegi fideszes képviselő ellen

Preparált medvét adott el.

Botos Tamás
bűnügy

Iszlám Államhoz köthető magyar fiatalt tartóztatott le a TEK

A német rendőrségtől érkezett jelzés, hogy a 23 éves fiú propagandaanyagokat terjeszt.

Botos Tamás
bűnügy

Semjén Zsolt: Ami jó az egyháznak, az jó az országnak

A miniszterelnök-helyettes szerint az, hogy 3000 templom újítottak fel, olyan "erőt ad a nemzet egészének, amely a megmaradás és az előrelépés reményét nyújtja."

Botos Tamás
POLITIKA

Végelszámolás alá került Tiborcz István korábbi cége, az Elios Zrt.

Köszönünk minden jót, nyugodjék békében!

Herczeg Márk
bűnügy

Bencsik András szerint azért kell a Békemenet, nehogy a "zajos ellenzéki propagandakampány bármelyikünket is elbizonytalanítson"

„Békemenetet az fogja jellemezni, hogy nagyon sokan vagyunk, és egyre többen leszünk.”

Botos Tamás
POLITIKA

Ismét elérhető a Facebook, és az alkalmazások, amiket felvásároltak, hogy ne veszélyeztessék a Facebook piaci fölényét

Micsoda este volt: hat órán át nem ment se a Facebook, se az Instagram, se a Whatsapp.

Horváth Bence
TECH

Mark Zuckerbergnek 7 milliárd dollárba fájt a Nagy Facebook-Leállás

120 milliárd dollárra olvadt a vagyon.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Sorra buknak korrupcióval Európa keleti felén a politikusok

Szivárogtatások és amerikai kormányzati szankciók nyomán derültek ki súlyos ügyek bolgár, cseh és albán politikusokról az elmúlt fél évben.

Magyari Péter
külföld

Rekordszámú kínai vadászgép sértette meg Tajvan légterét

Peking négy napja folyamatosan provokálja a tajvani kormányt.

Horváth Bence
külföld

Egy évtized alatt a világ koralljainak 14 százaléka pusztult el

A melegedő tengerek hatalmas pusztítást végeznek.

Horváth Bence
klímaváltozás

Európai Bizottság: A nőgyűlölet, a nők elleni uszítás és a nők elleni online erőszak legyen bűncselekmény Európa-szerte!

A Fidesz szerint elszomorító, hogy Brüsszel a családon belüli erőszakot használja fel ideológiai céljainak elérésére és lopakodó hatáskörbővítésre.

Herczeg Márk
eu

Éhségsztrájkba kezdett a bebörtönzött Miheil Szaakasvili

A volt grúz elnök addig akar éhezni, amíg őt és a híveit szabadon nem engedik.

Herczeg Márk
külföld

Kilövik az űrbe a 90 éves William Shatnert

Az első Star Trek-sorozat Kirk kapitányát játszó kanadai színész október 12-én olyan messzire jut, ahová eddig egyetlen sci-fi-színész sem utazott.

Herczeg Márk
űr

Már katonákkal szállítják a benzint az Egyesült Királyságban

Kezd enyhülni a pániktankolás okozta káosz.

Mészáros Juli
külföld

31 koronavírusos beteg halt meg a hétvégén

Az elmúlt héten naponta átlagosan nyolc áldozata volt a járványnak.

Szurovecz Illés
járvány

Tovább növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja

Győrben, Szekszárdon, Szolnokon, Veszprémben és Zalaegerszegen is emelkedő tendenciát mutattak a mérések.

Botos Tamás
járvány

Rusvai szerint is jó lenne látni a hivatalos adatokat arról, hogy a kórházban ápoltak közül hányan oltottak, és hányan nem

A víruskutató szerint októberben fog felfutni a járvány.

Botos Tamás
járvány

Az Európai Gyógyszerügynökség javasolja az emlékeztető oltást a Pfizer és a Moderna vakcináiból

Minden egészséges felnőttnek ajánlják a harmadik oltást legalább fél év után.

Herczeg Márk
járvány

A járvány sokat rontott a fiatalok mentális egészségén

Pedig már előtte sem voltak túl jól: az UNICEF szerint sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani erre a területre.

Horváth Bence
járvány

Ausztriában március végéig ingyenesek maradnak a koronavírustesztek

Jelenleg több mint 800 fertőzöttet ápolnak az osztrák kórházakban.

Botos Tamás
külföld

Az orosz kormány szerint nem magával a Szputnyik V-vakcinával, hanem annak dokumentációjával voltak kifogásai a WHO-nak

Annyira súlyos a járványhelyzet Oroszországban, hogy betiltották a tömegrendezvényeket.

Botos Tamás
külföld

Kötelezővé tennék a harmadik oltást Montenegróban

Igaz, még a lakosság fele sem vette fel a második adagot.

Botos Tamás
külföld

Több mint négyszáz koronavírusos kiskorút ápolnak a román kórházakban

Közülük 21-et ápolnak intenzív osztályon.

Botos Tamás
külföld

Nem Karikó Katalinék nyerték a 2021-es orvosi Nobel-díjat

A győztes David Julius és Ardem Patapoutian a hő- és tapintóreceptorok felfedezéséért.

Szily László
TUDOMÁNY