Egy autós múlt csütörtökön a forgalommal szemben hajtott be a Dob utcába, ahol összetűzött egy biciklis futárral. A sofőr már ekkor ráhúzta a kormányt, majd szintén a forgalommal szemben hajtott be a Kisdiófa utcába. Itt már egy taxis fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy a biciklis a szabálytalan autós után hajt, hogy felkérdezze, mire az autós gázt ad, elüti a futárt, majd elhajt.
A futár súlyosan megsérült. A rendőröknek hamarosan sikerült elkapniuk a 27 éves gázolót, akitől elvették a jogosítványát, majd súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A férfi végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, állítása szerint tíz éve vezet, de nem vette észre az egyirányú utcát jelző táblákat, a Dob utcában egy parkolóhelyről kiálló autó miatt húzta az út szélére a kormányt, és a Kisdiófa utcában is véletlenül ütötte el a biciklist, amikor rájött, hogy rosszul kanyarodott be az utcába, és meg akart fordulni. (police.hu)