Márki-Zay: Én rengeteget profitáltam a rezsicsökkentésből

POLITIKA

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót, ahol a Hír TV riportere is kérdezte. Zöldhegyi Katalin arra volt kíváncsi, hogy Márki-Zay eltörölné-e a rezsicsökkentést. A Fidesz ugyanis az elmúlt időben újra elővette a 14-es választás szent grálját, és Márki-Zayról azt mondják, vele sutba vághatnánk a szerintük olcsó energiadíjakat.

Márki-Zay előbb cáfolta, hogy bármikor olyat mondott volna, hogy eltörölné a rezsicsökkentést, ugyanakkor hosszan bírálta, hogy miért tartja elfogadhatatlannak azt, ahogy a kormánypártok csökkenteni próbálták a lakossági díjakat.

„Én magam, aki 400 négyzetmétert fűtök a házamban, mert nagy családom van, és megtehettem, én rengeteget profitáltam a rezsicsökkentésből. Tehát én szeretem a rezsicsökkentést” - mondta, majd hozzátette, hogy a mélyszegénységben élő, „főként roma származású” hódmezővásárhelyiek szerinte nem tudtak részesülni az előnyökből. A vonatkozó kérdés-válasz 12:20-nál kezdődik az alábbi videóban.

Forrás

Márki-Zay Újhelyi István szocialista EP képviselő meghívására ment Brüsszelbe, ahol a nagyobb parlamenti frakciók vezetőivel és más európai politikusokkal tárgyal. Már kedd este megérkezett a belga fővárosba, akkor egy kötetlen sörözésen vett részt, amin a 444 stábja is ott volt.

Forrás
Kapcsolódó cikkek