Már két hete megírtuk, hogy 10 éve nem látott megszorítás lett az orbáni válságkezelés és elképesztő osztogatás vége, pedig akkor még csak egy 350 milliárd forintos csomagot fogadott el az Orbán-kormány. Ez még csak a kezdet volt: szerdán késő este egy újabb, de ezúttal már egy 755 milliárd forintos "megtakarítást" jelentettek be. A cél szintén az államadósság-ráta gyorsabb csökkentése, mégpedig az első csomaghoz hasonlóan egyes állami beruházások átütemezésével. Az intézkedések fő oka, hogy 2021 első tizenegy hónapjában az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Csak novemberben 1009 milliárd forintos lyuk keletkezett a büdzsén.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A Pénzügyminisztérium késő esti közleményéből egyetlen aprócska részlet maradt ki.
Matolcsy György sürgette, hogy a kormány engedje el a versenyképességet nem erősítő állami beruházások egy részét. Elengedték. Muszáj volt.
Az intézkedés január elején lép hatályba és az első félév végéig tart.
Az Orbán-kormány eddig arra volt büszke, hogy míg a baloldal megszorításokra alapozott a 2008-as válság idején, addig most semmiféle megszorításra nincs szükség. Aztán jött a 350 milliárd forintos csomag.
A jegybank 255 milliárd forintos tavalyi nyeresége szinte egészében a gyenge forintnak volt köszönhető, és ez idén sem lesz másként. Külföldi turistának ide jönni jó, a magyar turista pedig mehet Törökországba, a líra jobban gyengül, mint a magyar pénz.