Részegen szlalomozó kamionsofőrt tartóztatott fel a többi autós Romániában

közlekedés

Vasárnap este Romániában, a 79-es főúton a Szalonta felől Nagyvárad irányába egy fehérorosz kamion sofőrje olyan részegen vezetett, hogy többször elvesztette az uralmát a jármű fölött. Volt, hogy szlalomozott a sávjában, volt, hogy menetiránnyal szemben haladt - többször a szemből érkezőket leszorítva -, volt, hogy kis híján az árokba borult. A mögötte haladó autó fedélzeti kamerája felvette az esetet.

Forrás

Az ámokfutásnak végül két másik sofőr vetett véget (az egyik egy szolgálaton kívül lévő rendőr volt), akik addig dudáltak a kamionra, amíg az megállt. Ekkor elvették tőle a slusszkulcsot, és addig nem engedték el, míg a rendőrség a helyszínre nem érkezett.

A 39 éves sofőr leheletében 1,38 mg/l alkoholszintet mértek. A román rendőrök 24 órára őrizetbe vették, és büntetőeljárást indítottak ellene.

(Ebihoreanul.ro via Foter.ro)