Egy évtizede gyűjtjük minden évben azokat, akikről már a felbukkanásukkor sejtjük, hogy évek múlva nem is fogjuk tudni, kicsodák voltak, de a nevük nagyon ritkán, nagy meglepetésre be fog ugrani. Például:
Egész Európa szeme a KDNP-s európai parlamenti képviselőn van, mióta a fideszes EP-képviselők távoztak az Európai Néppárt frakciójából, de Hölvényi György egy nagyon komoly vállalással ott maradt az ellenséges területen. A kereszténydemokrata politikus szerint egyébként Európában nincs vallásszabadság.
A Hertha Berlin kapusedzőjét azután bocsátotta el a csapat, hogy a Magyar Nemzetnek nyilatkozva nemcsak Gulácsi Pétert bírálta, amiért az kiállt a szivárványcsaládok mellett, hanem beszélt a kontinens erkölcsi leépüléséről is, mivel „rettentő sok bűnöző lepte el Európát”. „Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem homofób, sem idegengyűlölő. Nagyon sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól, akik nálunk keresnek menedéket és akiket megsértettem” – mondta később.
A szegedi történész oktató, akit a hallgatók bepanaszoltak a rasszista és szexista kijelentései miatt, levelet írt a hallgatóknak, amiben a Sztálin és Rákosi alatti ifjú kommunistáknak nevezte a sunyi besúgókat, majd felszólította őket, hogy akinek nem tetszik, az adja le az órát. Az egyetem végül meghozta a szükséges munkáltatói lépéseket.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Úgy tűnik, az úriember nem értette, hogy élő kapcsolás zajlik, kiabálni és bökdösni kezdett, majd az ezután sem reagáló magyar nőt félrelökve továbbment.
Három napig viselte a rózsaszín trikót a Giro d'Italián, ami szerinte nagy dolog, de „mégse fogható ahhoz a reakcióhoz, amit otthon kiváltott”.
Saját versét szavalta a beiktatáson a 22 éves költő, aki 16 év múlva lehet, hogy már a saját beiktatásán vesz részt. Már ha tényleg indul a 2036-os amerikai elnökválasztáson.
Éljenek soká 2018 percemberei!
„Isten-Isten!” – üzeni „Viktor bátyámnak” a Jobbik elnöke.
Nagy volt a felháborodás.
Hölvényi György ezért úgy gondolja, hogy intézményi módon kell beavatkozni a vallási közömbösséggel szemben.
A Fidesz kommunikációs igazgatójának nem ez az első hasonló mentése a Facebookon.
A bajai lángosostól Miklósi Gáborig összeszedtük 2019 percembereit. Idén rájuk figyeltünk nagyon – de miért és minek, és ki emlékszik már arra?
Nagy elismerése ez a magyar kormány PR-munkájának.
Ez az év különösen erős volt azoknak hála, akiket mindenki megismerhetett körülbelül egy hét erejéig. Tisztelet a bátraknak!
Az európai balliberális sajtó példátlan támadásba lendült, vagyis Deutsch Tamásnak válaszolnia kellett volna egy emailre.
Magyarország idén ezeket a neveket ismerhette meg, és felejthette el. Szavazza meg a (már és még nem névtelen) médiabajnokot!
A konténerhajó most mindenféle probléma és keresztbefordulás nélkül áthaladt a csatornán.
Továbbra is ott képzeli el a jövőjét ugyanis.
Elképesztő meccsen 1-1-es döntetlent játszott a magyar válogatott a világbajnok franciák ellen, sőt, még a győzelem is benne volt a pakliban. A magyar válogatott utóbbi 30 évének legfelemelőbb meccsén vagyunk túl.
A miniszterelnök lement pogácsázni a kocsmába, ahol közölte a néppel, hogy jön a nyugdíjprémium.
A kar oktatói pedig a férfivel viccelődő egyetemi mémoldalt igyekeznek leállítani.
2020-ban még olyan is akadt, akit eleve csak amiatt ismerhetett meg egy fél ország, hogy valaki nem jegyezte meg a nevét.
Mond még valamit az a név, hogy Csender Levente? És vajon 5 év múlva emlékezni fogsz Falus Ferencre? Döntsd el, ki volt az év leghíresebb nem híres embere!
Korábban a jelöltjük volt, mégsem támogatták Popovics Judit indulását az előválasztáson, mert megromlott a viszony.
Miért lett ideges a kormány, amikor közterületet neveztek el az üldözött Hszie Si-kuang püspökről? Ez van, amikor a keleti nyitásba sikerül belekeverni Orbán ideológiai háborúját.
Szalay Péter úgy gondolja, egy cukorkát helyezett el a Ferenc téren, amit a kritikusai és a neonáci aktivisták az előítéleteik miatt nem tudtak értelmezni.
Nem elég, hogy Várkonyi Andrea három diploma mellett sem ráncosodik, most még egy önismereti könyvet is írt, amiből kiderül, aki nem elég férfi, azt keresztbe lenyeli.
A KDNP-s EP-képviselő a Hír Tv-nek adott rövid interjút.
Christian Rainer szerint az M1 akciója jól példázza, milyen az, amikor egy autoriter rezsim támadja a sajtószabadságot. Sebastian Kurz reakcióját is nagyon várja, azért is hozták nyilvánosságra a történteket.
Egyszerűen csak „más típusú embert” keresnek.
Adrien átlagos egyetemista, aki köteleségének érezte, hogy kiálljon a CEU-ért. Egy tüntetésen őrizetbe vették, és a mai napig eljárás folyik ellene. A neve feltűnt a Pegasus-listán.
Az új főszerkesztő cikkéről tavaly „Tartsuk távol a fekáliát!” címmel írt Köves Slomó.
Abdulah Abdulgavad öt 21 órás munkanapot melózott végig, de még mindig hiába vár a túlórapénzére.
A Szegedi Tudományegyetem egyik délutáni előadásán Gulyás László cigányozott, niggerezett és ribancozott.
Az egykori labdarúgó valamiért képtelen felfogni, hogy miért nem folytatnak azonnal egy focimeccset, amin kis híján meghalt egy játékos.
Most lehet eldönteni, ki volt az év leghíresebb nem híres embere.
Előtte, és a többi, kb. egy hétig híres magyar hős előtt tisztelgünk.
Nem felelt meg a Magyar Nemzetnek adott interjúja a Hertha BSC értékeinek.
Létezett-e a Friderikusz Show közben büdösödő tévé? Menő-e a Tumblr? Mi alakítja most leginkább a világunkat? És egyébként mi a helyzet? Sarkadi Zsolt könyvbemutatóján jártunk.
A Szegedi Tudományegyetem meghozta a szükséges munkáltatói lépéseket.
A magát kereszténynek mondó portál szerint nem fér bele náluk semmilyen gyűlölet.
Novajidrány foglyul ejtett egy szerencsétlenül járt lengyelt.
Jacob Chansley már megbánta, hogy januárban betört a Capitolium épületébe.
A kolumbiai Bernal nyerte a háromhetes versenyt.
„Életünk egyik legszebb pillanata volt” – mondta a válogatott labdarúgó.
Már nemcsak a szavak nem jelentenek semmit, hanem a képek sem. Új fázisba lépett a kormányzati mocskolódás.
Az idei olimpián megütött ló botránya miatt dönthetett így a nemzetközi szövetség. A Guardian úgy tudja, hogy a kerékpározás kerülhet a sportág helyére.
Az Eriksen újraélesztése utáni érzéketlenségével óriási felháborodást kiváltó szakértő maga döntött úgy, hogy nem ül be újra a stúdióba.
Mögötte épp zajlott a hatalomátvétel.
Az egykori válogatott kapus szerint ő biztosan nem kavarta volna fel az indulatokat a "homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek" melletti kiállással.