A témák: élet, halál, szerelem, bánat, szex, magány, egy 2009-es dottós utazás Hévízen, Galla Miklós Karinthy-gyűrűje stb. – azaz minden, ami releváns. Vidovics minimalizmusra törekvő sorokkal feszíti végletekig olyan klisék jelentéstartalmát, mint a „fognám két kezed”, „ölelj át”, „várlak rég”, „emlékszem még”, „kék az ég”. Felszabadító dekonstrukció.
Közben pedig végig sír a szintetizátor. A dalok felidézik a gyerekkori szintis-magnós kísérletezéseket, miközben – ennek egyáltalán nem ellentmondva – kihallatszik belőlük a forradalmi útkeresés is.
Vidovics Antal a legtöbb dalt/verset/vázlatot egyszerűen és szerényen csak annyival írja le, hogy: „Ihlet dal!”, és legtöbbször egy kocsi anyósüléséről, a vidéki utakon autózva forgat hozzájuk újrahasznosítható klipeket.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Ez a bristoli történet lehet a világtörténelem legkínosabb első randevúja.
Egyre többen érzik úgy, hogy elég volt a Facebookból. Négy olyan emberrel beszéltünk, akik nem álltak meg a panaszkodásnál, hanem tényleg otthagyták a közösségi oldalt.
22 év után megjelent magyarul a kilencvenes évek kultikus amerikai nagyregénye, David Foster Wallace Végtelen tréfája. A könyv megmutatta, hogyan jutunk el a Netflix és Trump világához, és ami akkor disztópiának tűnt, mára az életünkről szól. A fordítókkal, Kemény Lilivel és Sipos Balázzsal beszélgettünk.
Úgy döntött, odaadja a tárgyat Galla Miklósnak. Feltéve, hogy amaz megtartja, nem adja el és nem olvasztja be.
Rendeződött az év legnagyobb vitája.