Új befejezést kapott a Harcosok klubja Kínában

külföld

David Fincher 1999-es filmjének befejezését átértelmezték Kínában, legalábbis a Guardian azt írja, hogy a Tencent streamingszolgáltatón elérhető változatban sikerült átalakítani a Harcosok klubja végén azt az üzenetet, ami világsikerré tette a filmet.

Az eredeti zárójelenetben Edward Norton karaktere megöli képzeletbeli alteregóját, a Brad Pitt által alakított Tyler Durdent, majd végignézi, ahogy több épület felrobban. A kínai befejezésben bár ugyanúgy meghal végén Tyler Durden, az épületek nem robbannak fel, helyette egy fekete képkocka jön elő azzal a felirattal, hogy „a rendőrség gyorsan rájött a tervre, és letartóztatta az összes bűnözőt, sikeresen megakadályozva a bomba felrobbanását”, illetve hogy Tyler Durdent pszichológiai kezelésre küldték egy „elmegyógyintézetbe”, ahonnan később elbocsátották.

Nem derült ki, hogy a film végét a kormányzati cenzorok variálták-e át, vagy az alternatív befejezést a film producerei adták hozzá. Egy minimális esély ugyanis utóbbira is van, mert előfordul, hogy maguk a hollywoodi stúdiók adnak ki alternatív verziókat, hogy könnyebben menjen át a film a kínai cenzorokon. A Tencent egyelőre nem kommentálta a történteket. (Guardian)