Balog Zoltán megáldotta a Károli új rektorát, Trócsányi Lászlót

oktatás

Mintha egy nosztaligázó kormányülést tartottak volna a budahegyvidéki református templomban szombaton: az első sorban Varga Mihály pénzügyminiszter hallgatta Gulyás Gergely miniszter beszédét, az igehirdetést Balog Zoltán volt miniszter szolgáltatta, és ő is áldotta meg Trócsányi László korábbi igazságügyi minisztert, a Fidesz EP-képviselőjét.

Valójában ez persze nem politikai rendezvény volt, hanem egy autonóm egyetem új rektorának beiktatása. Balog Zoltán mint a Károli Gáspár Református Egyetemet fenntartó egyház vezetője vett részt a szertartáson, a korábban uniós biztosi pozícióra pályázó, de ott elbukó, később potenciális köztársasági elnökként emlegetett Trócsányi pedig maga az új rektor.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Gulyás Gergely kifejtette, hogy a kvóták, a tabuk, a politikai korrektség nem segítik, hanem korlátozzák, hogy a tudomány eredményre juthasson. A felsőoktatási intézmények feladata, hogy megóvják vagy megteremtsék a „szabad, de nem gyökértelen gondolkodás kereteit” - vélekedett a tárcavezető.

Gulyás mintha arra utalt volna, hogy eddig nem minden smakkolt a Károlival, de most már rend lesz: az MTI tudósítása szerint azt mondta, Trócsányi László rektorságával új korszak kezdődik az egyetem életében, olyan korszak, ahol „az emberi minőség és a tudományos színvonal tekintetében nem köttetnek kompromisszumok”, olyan korszak, amely a református egyetemi oktatás színvonalával és az egyetemen végzettek segítségével megerősíti a református egyházat és közéletet.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Bogárdi Szabó István, a Budahegyvidéki Református Gyülekezet lelkésze szerencsésnek nevezte a gyülekezetet, hogy az új rektor is tagja. Nem titkolta el, hogy Trócsányi miniszterként, európai parlamenti képviselőként is minden vasárnap részt vett az istentiszteleten, és az egyházközség vezető testületében is régóta szolgálatot vállal.

A lelkész hisz abban, hogy a református egyetem a következő nemzedékek számára egyre több áldást hoz majd, de csak akkor, ha vezetője az „egész életét hordozó közösség” tagja, onnan veszi inspirációit, ott kap választ „szíve titkos kérdéseire”, ott nyer erőt az erőfeletti munkához, ott találja meg testvéreit, és ott ad hálát az „áldások gyümölcseiért”.