Budapest 22 középiskolájából gyűltek össze diákok, hogy kiálljanak az épp sztrájkoló pedagógusaikért. A város három pontjáról, a Hősök teréről, a Fővám térről és a Széll Kálmán térről vonulva végül ezernél is többen találkoztak a Kossuth tér északi végében.
Diákok alig néhány szülő kíséretében jöttek el és hangos kiabálásokkal és énekléssel készültek a beszédekre.
A téren a diákok többek között azt kiabálták:
Fizessétek ki a tanárainkat!
és hogy
A sztrájk alapjog!
Nem sokkal azután, hogy a térre érkeztek a diákok, élőben jelentkeztünk onnan, és sikerült beszélnünk szülővel, diákkal és tanárnak készülő egyetemistával is:
Szerdán határozatlan idejű pedagógus-sztrájk indult, amelyhez rengeteg iskola csatlakozott. A folyamatosan frissülő listát itt vezetjük róluk.
Vannak, akik a sztrájkot kiüresítő rendelet miatt inkább a polgári engedetlenséget választották.
Frissülő listánk a tiltakozó intézményekről.