Hétfőn lezuhant a China Eastern légitársaság Boeing-737-800 NG típusú gépe Kínában 123 utassal és 9 fős legénységgel a fedélzetén. A Kummingból Kantonba tartó gép nagyjából egy órát volt a levegőben, amikor ismeretlen okok miatt nagy sebességgel orral lefele zuhanni kezdett, majd becsapódott egy hegybe. A katasztrófát senki sem élte túl.
Nagyon nem jött jókor ez az újabb baleset a Boeingnak. Bár még egyelőre nem tudni, hogy mi miatt zuhant le a kínai gép, a biztonság kedvéért Kínában az összes Boeing 737-800-ast a földre parancsolták, és nem engedik felszállni, amíg ki nem derül, hogy miért zuhant le a China Eastern járata.
A Boeing nagyon nehéz éveket tudhat maga mögött, és lehet, hogy még mindig nincs vége a rossz sorozatnak. Egyébként sem állt túl jól a piaci versenyben, az európai konkurens sokat erősödött, az Airbus A320neo és A321neo típusú gépei sokkal jobban fogytak, mint az amerikaiaké (2021-ben majdnem kétszer annyi gépet adtak el és szállítottak le időre, mint a Boeing).
A Boeing helyzete 2018-ban kezdett drámaian romlani: fél év alatt két gépe is lezuhant, a Boeing 737 MAX-nál súlyos problémákat tártak fel, illetve az is kiderült, hogy a cég megpróbált eltitkolni egyes hibákat, sőt, kifejezetten a gyártási költség csökkentése vagy a piacra lépés gyorsítása érdekében megkerült bizonyos biztonsági protokollokat. Közben a gyártó kínlódik a nagyobb gépek piacára szánt 787-es Dreamliner modellel is, nem sikerül utolérni a rendeléseket, a gyártás egyre drágul, a több milliárd dolláros költségű fejlesztés még mindig nem tudta visszahozni az árát, pedig már több mint ezer gépet eladtak. És aztán itt vannak az egész légi ipart sújtó válságok sorban: a kínai-amerikai kereskedelmi háború (ami miatt lelassult a gyártás), aztán a koronavírus, majd az orosz szankciók.
Erre jön rá most a kínai baleset.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A baleset helyszínén „a repülőgép szárnyait és darabjait, illetve fákról lelógó ruhadarabokat” és tüzet látott. Hivatalos számokat még nem közöltek, de valószínűleg senki sem élte túl a balesetet.
Igazából egy teljesen új repülőt akartak építeni, de a piac ellépett mellettük. Így aztán csak ráerőltették meglevő géptípusukra a nagyobb hajtóművet, emiatt a gép vezérléséhez is hozzá kellett nyúlni. Ebből lettek a bajok.
A pilóta utolsó szavai is alátámasztják, hogy a gép automatikája nem engedte ki kezéből az irányítást, és a földhöz csapta a gépet.
Erre jutott másfél év vizsgálódás után az amerikai képviselőház illetékes bizottsága. A Boeing erre azt mondja, hogy tanultak a történtekből.
Mark Forkner volt az, aki elhallgatta az amerikai légügyi hatóság elől, hogy a 737 Maxok egyik új rendszere fel- és leszállás közben is működésbe léphet. Ez később két gép lezuhanásához vezetett.
A géptípus két évig nem repülhetett egyedi meghibásodásai miatt.
Mindig van valami.