Will Smith-t a pofon után megkérték, hogy lépjen le a díjátadóról, de nem volt hajlandó

bulvár

A Filmakadémia szerint miután Will Smith pofán vágta Chris Rockot az Oscar-díjátadón, a színészt megkérték, hogy távozzon, de Smith ezt visszautasította. Smith percekkel később vette át a színpadon Oscar-díját.

Az eseményt szervező szervezet „fegyelmi eljárást” kezdeményezett Smith ellen, erre a következő, április 18-i igazgatósági ülésen kerülhet sor. Közleményük szerint ez magában foglalhatja a „felfüggesztést, kizárást vagy más szankciókat”.

Fotó: ROBYN BECK/AFP

A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia közleményében úgy fogalmazott, megkérték a színészt, hogy „hagyja el” a gálát, de ő ezt visszautasította, ehhez pedig hozzátették, elismerik, hogy „másképp is kezelhették volna a helyzetet”. Emellett bocsánatot kértek Chris Rocktól, valamint a jelöltektől, vendégektől és a nézőktől is.

Will Smith az Oscar-gálán pofozta fel élő adásban, mindenki szeme láttára Chris Rock humoristát, miután az egy felkonfjában Smith feleségének kopaszságával viccelődött. Rock abból csinált poént, hogy Jada Pinkett Smith a leborotvált fejével alig várja, hogy szerepelhessen a G.I. Jane 2-ben (a film első részében Demi Moore kopaszra borotválta a fejét), csakhogy Jada Pinkett Smith-nek egy alopecia areata nevű autoimmun betegsége van, és amiatt kopasz.

A BBC cikkében idézi Jimmy Kimmelt is, aki a filmakadémia közleményére reagálva műsorában azt mondta, „általában ha valakit megkérnek, hogy távozzon, és nem hajlandó elmenni, akkor jönnek a biztonságiak, és elviszik az illetőt. Ebben az esetben viszont úgy döntöttek, Oscar-díjat adnak neki, és visszaengedik a színpadra, hogy beszéljen”.

Wanda Sykes, aki a mostani Oscar-gála társműsorvezetője volt, úgy fogalmazott, „ez egy rossz üzenet” volt, ő „undorítónak” találta az esetet, szerinte „durva”, hogy megengedték Smith-nek, hogy maradjon, és átvegye a díját.

Smith az eset után bocsánatot kért, azt mondta, viselkedése „elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan” és „az erőszak minden formája mérgező és romboló”.

Kapcsolódó cikkek