Az Európai Unió elítélte volna a török bíróság döntését, hogy életfogytig tartó börtönbüntetést róttak ki Osman Kavala üzletemberre, de Magyarország megakadályozta a közös kiállást.
Kavalát azzal a váddal ítélték el hétfőn Isztambulban, hogy meg akarta dönteni a török kormányt azáltal, hogy anyagilag segítette a Gezi parki tüntetéseket, majd támogatott egy puccskísérletet.
A Szabad Európa megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy miért akadályozta meg a közös kiállást, és hogy mi a kormány véleménye Kavala elítéléséről, illetve az emberi jogok helyzetéről általában Törökországban. A minisztérium egyetlen mondattal válaszolt:
„Magyarország nem minősíti más ország igazságszolgáltatási gyakorlatát.”
Hivatalos indoklás nincs, hogy miért.
Nyugati országok és Emberi Jogok Európai Bírósága is követelte korábban a szabadon engedését, hiába.