30 kilométer per órás sebességkorlátozás jöhet több fővárosi kerületben

közlekedés

Terézvároson kívül legalább három kerületben lesz még 30 kilométer per órás sebességkorlátozás a fővárosi forgalomcsillapítási tervek részeként, amik várhatóan az őszre készülnek el, írja a Népszava.

A lapnak a BKK-ból annyit sikerült kicsikarnia, hogy valóban készül egy Budapest egészére érvényes forgalomcsillapítási koncepció, amelyhez egyelőre a kerületektől gyűjtik be a javaslatokat. Ezeket összegyúrva készülhet el az átfogó stratégia. A Fővárosi Önkormányzat közlése szerint pedig „az elmúlt években indított forgalomcsillapítási mintaprojektek tapasztalatait is felhasználva a BKK még idén ősszel elkészíti a vonatkozó átfogó stratégiát."

A Népszava több fővárosi kerület vezetését is megkereste az ügyben. Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester elárulta, hogy a VI., VII. és a VIII. kerület összehangoltan, egységes rendszerben vezetné be a 30 km/órás sebességkorlátozást.

A forgalomkorlátozás nem új dolog. A Fővárosi Közgyűlés napirendjén már két évvel ezelőtt szerepelt egy előterjesztés, amely az egyedi utcakijelölések helyett a teljes városra érvényes forgalomcsillapítási terv szerinti csökkentett sebességű zónák kijelölését javasolta: fő-, illetve BKV-járatok által érintett utakon általánosan az 50 km/óra, a mellékutcákban 30 km/óra, a lakópihenő övezetekben pedig 20 km/óra sebességhatárral.