Tábor és Ceske Budejovice között.
A BKK szerint az új szabályozás segít csökkenteni a súlyos balesetek számát, miközben a haladási idő érdemben nem változik, mert napközben egyébként is ilyen sebességgel közlekednek az autók.
A következő hetekben már bírságolni is fognak az itt mért gyorshajtások alapján.
A MÁV a meglévő sebességkorlátozásokhoz igazítja a menetrendet.
Cserébe az önkormányzat korlátozó intézkedéseket vezet be októbertől.
Az intézkedés nem népszerű, de életeket menthet, és alighanem egyre több ország errefelé mozdul.
A Közlekedő Tömeg civil szakmai szervezet szerint a Biatorbágy-Szárliget szakaszt az elmúlt 40 évben senkinek sem jutott eszébe karbantartani, emiatt a síneket rögztíő csavartiplik egyszerűen elporladtak.
A most megjelent közlekedésbiztonsági stratégia 2050-re nullára csökkentené a halálos közúti balesetek számát Budapesten.
Egyelőre csak a stratégián dolgozik a főváros.
Soproni Tamás polgármester közölte, hogy „ahol nem jár BKK-járat, 30-as sebességkorlátozást vezetünk be, amit fizikai korlátokkal is biztosítani fogunk”.
Ezzel csökkentenék a halálos kimenetelű balesetek számát.
A lassítás mellett szólt, hogy így 25 százalékkal csökkennek a balesetek, fele annyi a zaj és több a szabad terület.
A cél az, hogy tíz éven belül 35 százalékkal csökkentsék a belga fővárosban az autók számát.
Karácsony szerint elképelhető, hogy heteken belül változik a stratégia, és nem bezárni, hanem megnyitni fogják a köztereket.
Annyira súlyos a nitrogénoxid-szennyezés, hogy a jövőben legfeljebb 100 km/h-val lehet majd hajtani az országban.