Liz Cheney elbukta a wyomingi előválasztást. Nem is kicsit, a szavazatok 99 százalékának feldolgozása alapján az állam egyetlen törvényhozási képviselője 37 pontos vereséget szenvedett párton belüli kihívójától, Harriet Hagemantól. Hageman egykor Cheney támogatója volt, 2016-ban pedig még „rasszistának és idegengyűlölőnek” nevezte Donald Trumpot. Később azonban besorolt mögé, és 2020-ban már azok közé tartozott, akik teli torokból ismételték a bukott elnök alaptalan csalásvádjait.
Ez részben meglepő, részben mégis papírforma. Annyiban meglepő, hogy Liz Cheney már csak a családneve alapján is igazi republikánus főméltóságnak számít, pláne Wyomingban, ahol neves apja, George W. Bush alelnöke, Gerald Ford kabinetfőnöke, George Bush hadügyminisztere ez utóbbi két megbízatása között a nyolcvanas években öt cikluson át volt az állam képviselője az amerikai törvényhozásban.
Wyoming az egyik legkonzervatívabb állam az USA-ban, 1968 óta minden választáson a republikánus elnökjelöltet támogatta, legutóbb, 2020-ban Donald Trump hajszál híján hetven százalékot szerzett itt Joe Biden 26,5 százalékával szemben. És bár Liz Cheney az elmúlt három ciklusában leadott szavazatai alapján az egyik legkonzervatívabb republikánus képviselőnek számított, a 2020-as eredmény a mostani vereségét is magyarázza.
Az ugyanis nem volt váratlan, mi több, határozottan számítani lehetett rá. Cheney egyike volt annak a tíz republikánus képviselőnek, aki Trump megbuktatására szavazott az impeachment, az alkotmányos vádeljárás idején. Ennél is nagyobb bűne volt a trumpista szavazóbázis szemében, hogy a különbizottság republikánus alelnökeként főszerepet vállalt Trump 2021. január 6-ai puccskísérletének képviselőházi feltárásában.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Az amerikai képviselőház vizsgálóbizottsága majd egy évnyi nyomozás után hat látványos meghallgatáson igyekszik bebizonyítani, hogy Trump a veresége után lényegében erőszakkal próbálta magához ragadni a hatalmat.
A Demokrata Párt a nyáron átvette a vezetést a közvéleménykutatásokban, de ettől még el fogja veszíteni a novemberi képviselőházi választást. Aminek jobban örülhetnek, hogy a gyorsan terjedő helyi reformok és a változó bírói gyakorlat elkezdték mérsékelni jelentős versenyhátrányukat, ami az egyéni kerületi rendszert és a pártok támogatóinak földrajzi eloszlását kihasználó gerrymander teremt.