Mióta Oroszország júliusban feloldotta a járványügyi korlátozásokat, tömegével érkeznek a turisták az Európai Unióba. A helsinki reptér parkolója tele van orosz rendszámú Porschékkal, Bentley-kkel és más luxusautókkal, írja a Guardian.
Az uniós kormányok egy része szívesen korlátozná az orosz turisták beutazását az ukrajnai háború miatt. Ezen az állásponton van a finn miniszterelnök is, aki korábban azt mondta, nem helyes, hogy az orosz állampolgárok elmehetnek várost nézni Európába, miközben a katonáik embereket ölnek Ukrajnában. Ezért szeptembertől tizedére csökkentik az oroszoknak kiadott vízumok számát.
De hiába, amíg vannak uniós országok, amelyek könnyen adnak vízumot, az orosz turisták egész Európában szabadon utazhatnak. A Guardiannek nyilatkozó finn határvédelmi tisztviselő
Magyarországot, Spanyolországot, Olaszországot, Ausztriát és Görögországot említette, mint amelyek a legtöbb orosz turistának adnak beutazási engedélyt.Olaf Scholz német kancellár múlt héten elutasította az általános vízumtilalomra vonatkozó felvetést. Szerinte az ukrajnai invázió Putyin háborúja, nem pedig az orosz népé.
A litván kormány továbbra is ragaszkodna az uniós korlátozáshoz, de ha máshogy nem megy, megpróbálnak a többi balti állam, a lengyelek és a finnek bevonásával, régiós szinten lépni az ügyben, mondta a külügyminiszter.