Palkovics Lászlónak – az MTA kutatóhálózatának szétverése után – valószínűleg nem okozott nagy fájdalmat, hogy ki „kellett” rúgnia az Országos Meteorológiai Szolgálat elnökét és a szervezet szakmai elnökhelyettesét, mert azt jósolták, hogy 75-80 százalék esély lesz viharra az augusztus 20-i tűzijáték alatt, és az operatív törzs ennek megfelelően lefújta a rendezvényt, csakhogy aztán a kevésbé valószínű forgatókönyv valósult meg, és este mégsem volt vihar.
Hivatalos indoklás nincsen, de egyelőre nem is tagadják, hogy ez volt az ok. Az ilyen „tévedés” ugyanis nyilván megengedhetetlen, egyetlen épeszű ember sem hallgatott volna olyan modellekre, amik alábecsülik azt, amikor ciklonképződés során a magaslégköri száraz levegő lesüllyed a sztratoszférából a troposzférába…
A keresztény-keresztyén-konzervatív-polgári-nemzeti-hiphop sajtó másnap nyilván teljes joggal szállt bele az OMSZ vezetésébe, dr. Ifj. Lomnici Zoltán Ph.D megalapozottan beszélhetett szabotázsakcióról. (1937-ben a Szovjetunióban szintén szabotázs vádjával buktatták meg a meteorológiai szolgálat vezetőjét, mondjuk őt előbb a Gulagra vitték, aztán ki is végezték.)
Két okból is figyelemreméltó, hogy Palkovics azonnal lefejezte az OMSZ-t.
Egyrészt azért, mert amikor az ő mulasztásáról – és nem pontatlan időjárás-előrejelzésről – van szó, máris megengedőbb.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A kutatóhálózatok új vezetője szerint a magyar munkaerkölcs az akadémián is érezteti hatását.
Vihart jósoltak, emiatt az operatív törzs elhalasztotta a tűzijátékot, pedig végül este pont nem volt vihar. Fejeknek kellett hullaniuk.
A tűzijátékot azért fújták le, mert az OMSZ vihart jósolt estére. A kormányzati sajtóbirodalom nem is hagyja ezt szó nélkül.
Nyáry Krisztián idézte fel Alekszej Vangenheim történetét. Szabotázzsal vádolták, azzal, hogy az időjárás-előrejelzéseket meghamisítva ássa alá az aszály elleni harcot. A hithű sztálinista ment is a Gulagra, és tömegsírban végezte.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség azt írja, a 2019-es EU-s irányelv bevezetésének határideje most járt le. Amíg Ausztriában 30 napot adnak az apáknak, Magyarország az 5 szabadnappal a sor végén áll.
Az apáknak a mostani 5 helyett a legalább 10 fizetett szabadnap járna.
Orbán Viktor 2020-ban még minden magyar nevében köszönte meg az OMSZ-nek a figyelmeztető előrejelzéseket, Nagy István agrárminiszter most tavasszal is büszke volt a munkájukra. Aztán nem jött a vihar.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetői szerint egy független vizsgálóbizottságnak kellene átvilágítania az Operatív törzs augusztus 20-hoz köthető döntéshozatalait.
A virológus szerint nem szabad csendben maradni, és ki kell mondani ha valami rossz. És az OMSZ kirúgási ügye nagyon rossz.
A megmaradt pénzt az új óvoda és bölcsőde berendezéseire fordítják.
Volt probléma, nincs probléma.
A kormány kedvenc „alkotmányjogásza” a felcsúti fociklub kommunikációs igazgatójával beszélte meg, hogyan is kell működnie a meteorológiának.