Úgy tűnik, talán utolsó szakaszához ért a Budapesti Corvinus Egyetem modellváltása és intézményi átalakítása. Hamarosan ugyanis az egyetemi autonómiát biztosítani hivatott szervezet, az egyetem szenátusa is jelentősen átalakul. Ezt a folyamatot hasonlók jellemezték, mint az egyetem átalakításának eddigi szakaszait: pár nap alatt végigvitt változások, nyílt szavazás, lesöpört módosítók. A szavazás előtt pedig pár alkotmányellenes részt is ki kellett venni a szenátust átalakító javaslatból.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Esettanulmánynak is beillik, hogy hogyan szerezte meg az egyetemek között elsőként modellt váltó Corvinus vezetése az egyetem teljes átalakításához a szenátus áldását.
A villámtempóban végigvitt átalakítás során több olyan oktatótól is megvált az egyetem, akikre nem volt semmilyen panasz, specifikus tárgyakat oktattak, és egyiküket az egyetem vezetése ki is tüntette a munkájáért. A Corvinus alkalmazotti tanácsa szerint ezzel azt sugallja az alapítványi egyetem vezetése, hogy senki nincs biztonságban.
Teljesen újraszerveznék az egyetem intézeteit, szétszedve az évtizedek alatt kiépült struktúrákat. Minderről a tavaszi szünet alatt értesítették az oktatókat, jövő héten pedig már a szenátus elé is viszik a javaslatot. Komoly szakmai vita nem előzte meg az egyetemet teljesen átformáló tervet.
Van, aki bíróságra vinné az egyetemet a rendelkezés miatt, ami meghatározza, ki nyilatkozhat a Corvinus nevében, és miről. Az egyetem kommunikációs vezetője szerint senki szabadságát nem akarják korlátozni, és átírni is hajlandók a szabályokat.
A felsőoktatási modellváltás egészen más folyamatnak indult, mint amivé lett: eredetileg csak pár egyetem váltott volna modellt, a kormánnyal szorosan együttműködve, hosszú évek tervezése után. Ebből lett mára az, hogy hamarosan már alig marad állami egyetem az országban. Megnéztük, miből indult a modellváltás ötlete, miért volt szimpatikus sok egyetemnek, és hogyan kaptak aztán gazdasági szabadság helyett teljhatalmú fideszes kuratóriumokat.