Giorgia Meloni ellen tudott állni a kísértésnek, és meglehetősen fegyelmezetten fogadta, hogy a vasárnapi előrehozott választásokon pártja és a jobbközép szövetség elsöprő győzelmet aratott. A posztfasiszta Olasz Testvérek vezetője, aki minden valószínűség szerint Olaszország első női miniszterelnöke lesz, tisztában van vele, hogy az ország nehéz helyzetben van, és az elvégzendő feladatokra akar koncentrálni ünneplés helyett.
Nincs könnyű helyzetben, minél gyorsabban össze kéne állítania miniszterei listáját, közben óvatosan navigálnia, hogy koalíciós szövetségesei érzékenysége se sérüljön. És mindenekelőtt olyan gazdasági döntéseket kell hoznia, hogy azokkal az Európai Bizottság is elégedett legyen. Fájhat a feje az államháztartási hiány miatt, amihez saját bevallása szerint is csak remegő kézzel tud nyúlni. Világos tehát, hogy jelenleg nagyon alaposan mérlegelnie kell, hogy ki kapja a gazdasági, a belügyi, védelmi, az igazságügyi és a külügyi tárcát.
A választásokon Matteo Salvini szélsőjobboldali pártja, a Liga (Lega) lesújtóan rossz eredményt ért el. A pártvezér, aki korábban belügyminiszterként folytatott bevándorlás-ellenes politikát, korábban nem is titkolta, hogy nagyon vágyik vissza a bársonyszékbe. De a jelenlegi felállás szerint ez elég valószínűtlen.
Az olasz sajtó arról ír, Meloni tárgyal ugyan Salvinivel, de Veneto régió befolyásos ligás kormányzójával, a népszerű Luca Zaiával is, aki elismerte, hogy pártjuk kiábrándító eredményt ért el. Még ha Meloni tárgyal is Salvinivel, azt nagyjából már kizárják, hogy a belügyi tárcát kapja, de lehet, hogy Meloni felajánl neki egy jelenleg kevésbé fontos pozíciót.
Salvini mindenesetre így is boldog lehet, hogy a tűz közelében maradhat, mert nagyon úgy néz ki, közben az ő vezetésével tűnik el a Liga a süllyesztőben.
A szélsőjobboldali párt kevesebb mint 9 százalékos eredménye mindenképpen csalódást okozott. A jobbközép szövetségen belül egyik fő feladatuk volt, hogy védelmezzék a koalíció várait északon, ahol úgy számoltak, a Liga még mindig tényező lehet. Ha már Közép- és Dél-Olaszországot láthatóan elvesztették. Meglepetésre azonban ezeken a területeken se tudták hozni az elvárhatót, így hiába lesznek a kormány tagjai, és hiába lesz szerepük a törvényhozásban, a Salvini vezette párt mélyrepülése látszólag visszafordíthatatlan.
Salvini maga sem titkolta csalódottság a választási eredmények láttán: hétfőn tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, a Liga számaival nem elégedettek, és arra készül, teljesen újjászervezi a pártot. Ugyanakkor igyekezett hárítani a felelősséget, és azt mondta, kudarcuk részben annak az eredménye, hogy a választók azért büntették őket, mert a Draghi-kormány tagjaiként támogatták a kormányfőt, ellenben a mindvégig ellenzékből politizáló Olasz Testvéreket, Giorgia Meloni pártját megjutalmazták a munkáért, amit ellenszélben végeztek.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A Giorgia Meloni vezette FdI a 2018-as választások óta közel 6 millió szavazót szerzett, miközben a Liga és a Hajrá Olaszország! majdnem ugyanennyit veszített. Több mint 6 millió választóval lett gyengébb az Öt Csillag, a Demokrata Párt pedig öt év alatt 800 ezer szavazót veszített el.
Bár kormányzásra készül, a szélsőjobboldali Liga elnöke nem teljesen elégedett az előrehozott választásokon elért eredményükkel.
A 2018 őszén készült felvételen Matteo Salvini olasz belügyminisztert az oroszok az európai Trumpként emlegetik.
Előrehozott választások lesznek szeptemberben a Draghi-kormány bukása miatt, és nem kizárt, hogy ebben benne volt az oroszok keze is. A nyertes minden valószínűség szerint a jobbközép szövetség lesz, amelynek három fő arca közül csak Giorgia Meloni nem ápolt gyanús kapcsolatokat Moszkvával.