Megdöbbentek az érdi pedagógiai szakszolgálat munkatársai, amikor szeptember végén kirúgással fenyegette meg őket a tankerület. Úgy számolták, majdnem annyiba kerültek az elsőbbségivel feladott levelek, amennyit óránként keresnek nettóban.
„Örömmel vennénk, ha a tankerületek vezetői a pedagógusok és a gyermekek tényleges érdekeit tartanák szem előtt, és támogatnák a törekvéseinket” – írták nyílt válaszlevelükben.
Ugyanaz volt a bűnük, mint rengeteg tanárnak az elmúlt hetekben: polgári engedetlenségben vettek részt, tiltakozva az alacsony fizetések, az oktatás siralmas állapota és a sztrájkjogok csorbítása ellen.
Utóbbi különösen rosszul érinti őket, mivel részben speciális szükségletű gyerekekkel dolgoznak, akiknek a februárban elfogadott rendelet értelmében minden foglalkozást és fejlesztést biztosítani kell, még sztrájk idején is. A kormány az elképzelhető maximumot jelölte meg „elégséges szolgáltatásként”, magyarán, csak úgy sztrájkolhatnak, hogy közben minden munkát elvégeznek. Emiatt múlt héten 44 gyógypedagógus tiltakozott Budapesten és környékén.
A tankerület felrótta nekik, hogy engedetlenségükkel korlátozzák a gyerekek fejlesztéshez való jogát, amire válaszukban azt írták, sokkal jobban árt a gyerekeknek, hogy
„Mindig van értelme küzdeni. Különben kibírni se lehet” – mondta a tiltakozó gyógypedagógusok, pszichológusok és fejlesztők egyike, amikor október elején hosszabban beszélgettünk a problémáikról. Azt az egy órát tudták erre szánni, amikor éppen sztrájkoltak.
„Az a mottónk, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de ha elegen ráülnek a drótra, végül leszakad.”
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Még annyi lehetőségük sincs a törvényes tiltakozásra, mint a többi pedagógusnak.
A törvény szerint akkor szüntethetik be a munkát, ha közben helyettesítés nélkül megtartják a foglalkozásokat.