Többségbe kerültek az amerikai képviselőházban a republikánusok

külföld

Magyar idő szerint csütörtökre virradóra a republikánus párt megszerezte 218. mandátumát az amerikai képviselőházban a múlt keddi félidős választás szavazatainak csigalassúsággal zajló összesítése alapján. Ezzel immár hivatalosan is többségbe kerültek az amerikai törvényhozás alsó házában.

Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi frakciójának vezetője januártól a többségi frakció vezetőjeként házelnök lesz.
Fotó: MANDEL NGAN/AFP

Ez ugyan komoly csapás Joe Bidennek, akinek innentől nagyon nehéz dolga lesz keresztülvinnie törvényalkotási programját - az amerikai alkotmányos szabályok szerint egy törvény elfogadásához a törvényhozás mindkét házának támogatását meg kell szerezni -, ugyanakkor korántsem akkora siker a republikánusoknak, mint amire eredetileg számítani lehetett a félidős választás előtt.

A félidős választás nem az elnök pártjának a terepe, ezeken az amerikai választók inkább az ellenzéket szokták támogatni, már csak az elnök hatalmát korlátozandó is. Az idei választási kampány ugyan tartogatott néhány nagy fordulatot - ezekről hosszabban beszéltem Csurgó Dénessel Newsroom című podkasztunkban -, de végeredményben, a választás előtt a közvélemény-kutatások már stabilan a republikánusok képviselőházi győzelmét vetítették előre. A felmérések abban is pontosnak bizonyultak, hogy a republikánusok várakozásaival szemben csak szűk többséget jeleztek előre.

A végeredmény azonban még ennél is szorosabb lett. A republikánusoknak végül, a még el nem dőlt választókerületek pillanatnyi állása alapján 221-222 képviselőjük vagyis 4-5 fős többségük lehet csupán a képviselőházban. És bár az amerikai belpolitika nagyon pártossá vált az elmúlt évtizedekben, ilyen szoros állásnál elvileg még kínálkozik lehetőség egy-két törvénytervezet keresztülvitelére, hiszen ez végül csak 3 republikánus képviselő meggyőzésén-lekenyerezésén múlik.

Az, hogy a demokraták megőrzik minimális szenátusi többségüket, már vasárnapra virradóra eldőlt. Ez egyben azt is jelenti, hogy Joe Bidennek elnöki ciklusa fennmaradó két évében is lehetősége lesz bárkit kinevezni, ehhez ugyanis elég a szenátus támogatása. Vagyis ha netán megüresedne egy főbírói poszt, arra liberális jogfelfogású bírót választhatnak majd a következő két évben is.

Kapcsolódó cikkek