Két ismert iráni színésznőt is letartóztattak az iráni hatóságok, miután nyilvánosan szolidaritásukat fejezték ki a szeptember közepe óta zajló tüntetések mellett, írja a CNN. Hengameh Ghazianit és Katayoun Riahit külön-külön vették őrizetbe, mindkettőjüket azután, hogy Instagramon közzétettek egy-egy videót, amelyen fedetlen fejjel a kamerába néznek.
A Tasnim iráni hírügynökség szerint Ghazianit a biztonsági erők bírósági végzéssel vették őrizetbe, mindössze egy nappal a videó közzététele után. A Fars hírügynökség értesülései alapján nemzetbiztonsági kockázatra és az iráni hatalom ellen irányuló propagandatevékenységre hivatkozva tartóztatták le.
A tüntetések azután kezdődtek Iránban, hogy a huszonkét éves, kurd származású Mahsza Aminit szeptemberben agyonverhették a teheráni erkölcsrendészek, mert megsértette a hidzsábra vonatkozó szabályokat. Halála az utóbbi idők legkomolyabb tüntetéssorozatát robbantotta ki a síita országban. Iránban múlt vasárnap jelentették be az első tüntetésekkel kapcsolatos halálos ítéletet, azóta már további öt embert ítéltek halálra, akik részt vettek a tiltakozásokban.
Talán ez lesz az utolsó posztom – írta a videójához Hengameh Ghaziani.
Korábban azt állították, a lány a rendőrségi intézkedés közben szívrohamot kapott.
A tömeg a „Nő, élet, szabadság” és a „Halál a diktátorra” jelszavakat kiabálta.
Többek között istenkáromlással vádolták meg a tüntetőt.