Négy kínait öltek meg egy oklahomai marihuánaültetvényen

külföld

A négy holttestet egy marihuánaültetvényen vasárnap találták meg, a gyilkossággal vádolt gyanúsítottat pedig, a 45 éves Wu Csent, napokkal később fogták el Floridában.

A négy kínai állampolgár holttestét azután találták meg, hogy a rendőrség bejelentést kapott arról, hogy valaki túszokat ejtett Hennessey város közelében.

A helyi hatóságok közleménye szerint a gyanúsított vasárnap délután ölhette meg a farmon dolgozó kínai állampolgárokat, három férfit és egy nőt. Rajtuk kívül megsebesített egy ötödik embert is, szintén kínait, akit kórházba szállítottak, de sérüléseiről nem tudni többet. A rendőrség szerint a gyilkosságok nem tűnnek véletlenszerűnek, és a fegyveres ismerhette az áldozatokat, de hogy pontosan milyen kapcsolat volt közöttük, hogy rokonok voltak, vagy csak együtt dolgoztak, azt egyelőre a hatóságok sem tudják.

A gyanúsítottat kedden délután tartóztatták le Miami Beach-en. Most arra vár, hogy visszavigyék Oklahomába, ahol egyébként legális az orvosi kannabisz, de egyelőre nem tudni, hogy a farmnak volt-e engedélye. (BBC)