Mennyire foglalkozol még azzal, hogy a neved és a mozgalmad neve akaratod ellenére összeforrt, és sokan téged hívnak noÁrnak?
Ugye a noÁr a mozgalom neve, ez egy anagramma a nevemből. Nem biztos, hogy jó névválasztás volt egy mozgalomnak, lehet, hogy jobban át kellett volna gondolnom, amikor négy és fél évvel ezelőtt elkezdtem. De azt látom, hogy most erre tud épülni a mozgalom, ezért egyelőre nem fogom tudni megváltoztatni.
Azért is forrhatott ez össze az emberek fejében, mert egyedül téged látni a mozgalom élén. El szoktátok mondani, hogy vannak nagyköveteitek, de amikor végigpörgetem a Facebook-oldalatokat, azt látni, hogy az oktatásügyi posztoknál szinte mindenhol te szerepelsz, és nem mondjuk az oktatásügyi nagykövetetek, Balatoni József. Szerinted mennyire egyfejű a mozgalom?
Abszolút egyfejű még egyelőre.
Ez egy teljesen jogos kritika.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Viccekkel, jól megválasztott szimbólumokkal, erőszak nélkül, kis csaták megnyerésével meg kell törni a rendszer legyőzhetetlenségének érzését. Erről szól a Miloseviccsel szembeni ellenállás egyik vezetőjének könyve.
Horgas Péter szerint a kör, benne egy felkiáltójellel arról szól, hogy össze kell fognunk és figyelnünk kell egymásra, ebben a nagyon félelmetes helyzetben.