„Felajánljuk iskolánk tantermeit és eszközeit, hogy nálunk szerdán 16 órától, illetve pénteken 15 órától azon elbocsátott tanárok, akik végzős osztályokat oktatnak, előkészítő, felzárkóztató órákat tarthassanak”. Ezt a felhívást tette közzé a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium.
November utolsó napján hat tanárt rúgtak ki azért, mert polgári engedetlenségi akcióban vettek részt. Róluk van szó.
A Karinthy Frigyes Gimnáziumból hat, az Eötvös József és a Vörösmarty Mihály Gimnázium 1-1 tanárt rúgtak ki. Az Eötvösből kirúgott Kapin Lilla matematika- és biológia szakos tanár másfél éve van a pályán.
„Nem tudom, hogy mi lesz holnaptól, nem tudom, hogy mi lesz a diákjainkkal” – mondta egyikük. „Én ezt terveztem életpályának, és a saját országom vág el ettől” – mondta a másik.