December 5-én 11:00-tól 11:45-ig ülősztrájkoltak az Óbudai Gimnázium diákjai, „mivel a tankerület, valamit a vezetőség a tanárokat és a diákokat is fenyegeti az oktatás ügye melletti kiállásért.” Szegeden a Deák Ferenc Gimnáziumban csatlakoztak a tanulók a tiltakozásokhoz.
Egész napos ülősztrájkot tartanak ma a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban és a 8. kerületi Fazekas Mihály Gimnáziumban is, ahonnan videónk is van a több száz diák megmozdulásáról.
A Nemes Nagy Ágnes Szakgimnáziumban pedig a tanárok akcióztak, országszerte több mint 900 pedagógus vállalt szolidaritást a kirúgott tanárokkal, ki sztrájkkal, ki polgári engedetlenséggel.
Teljes mértékben maguk szervezték a tiltakozó akciót.
Az ország egyik legjobb gimnáziumának diákjai tiltakoznak, miután 14 tanárt fenyegettek meg kirúgással. Képek és videó a helyszínről.
„Felháborít az a megalázás, elhallgattatás és megfélemlítés, amit azoktól a politikai vezetőktől kell elviselnem, akik helyettem, felettem, nélkülem döntenek” - mondja a gimnázium egyik tanára.
Evangélikus egyházi iskola tanáraiként jobb feltételek mellett taníthatnak, de ettől még kiállnak azok mellett, akiknek nehezebb.